Oroszország
Ruszalka

A Ruszalka (oroszul: Русалка) vagy A sellő Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij négyfelvonásos operája, amelyet Puskin költeményére írt. Az operát 1856-ban mutatták be Szentpéterváron.

Az opera keletkezése
A víz alatti és az emberi világ kapcsolata sok nép folklórjában jelen van, így a szláv mondavilágban is. Ezt a témát számos zeneszerző feldolgozta (Dvořák, Rimszkij-Korszakov és mások). Dargomizsszkij operája szövegét Puskin (1799–1837) A vízitündér című költeménye alapján maga írta. Ez az opera – ellentétben Dvořák művével – nem mesejáték, hanem valódi zenedráma, amelyben meseszerű elemek vannak ugyan, de mégis emberi konfliktusokról szól.

Cselekmény

  • Történik: Ukrajnában, a Dnyeper partján, mondabeli időkben.
  • Zenekar: közepes együttes.
  • Kórus: nagy együttes.
  • Időtartam: két és fél óra.

Első felvonás
Egy öreg molnár él a Dnyeper partján lányával, Natasával. A lány rendszeresen találkozik a herceggel, szerelem ébred közöttük. A molnár nem örül a helyzetnek, próbálja megmagyarázni lányának e kapcsolat reménytelen voltát, de az nem hallgat rá. Egy idő után azonban ritkulnak az ifjú látogatásai, majd amikor egyszer mégis megjelenik, mentegetőzik, zavartan viselkedik, végül nagy nehezen kiböki: búcsúzni jött, mert szülei rangbéli feleségnek valót jelöltek ki számára. Búcsúzóul egy értékes gyöngyöt ajándékoz a lánynak, s elmegy, hiába mondja meg neki Natasa, hogy gyermeket vár tőle. A reményvesztett lány a folyóba öli magát.

Második felvonás
A herceg és a hercegnő esküvőjét fényes körülmények között rendezik meg. A szertartás közben a herceg panaszos dalt hall a távolról egy elhagyott lányról, s a hang Natasára emlékezteti. A háznagy képzelgésnek tartja az egészet, s próbálja elterelni a figyelmet a dalról, a herceg azonban baljós előjelként gondol rá.

Harmadik felvonás
Az eltelt tizenkét év során a hercegi házasság valóban boldogtalanná vált, a hercegné egyedül tölti a napjait, miközben a herceg megszállottan csak a Dnyeper környékét járja. Egyik ilyen alkalommal Olga, a hercegné és Olga, a herceg húga utána indulnak. Esténként a folyó partján vízi tündérek játszadoznak, ám amint észreveszik a herceget, azonnal eltűnnek a folyóban. Megjelenik az öreg molnár is, aki a lánya elvesztése miatti fájdalmában megőrült, és a folyóba akarja ölni a herceget, akit csak a kísérete tud megmenteni.

Negyedik felvonás
Natasa valójában nem halt meg, vízi tündérként tovább él, és az eltelt évek alatt Ruszalka és a Dnyeper királynője lett (a ruszalka szó a szláv mondavilágban vízi tündért jelent). A herceg iránti érzései változóak, szereti is, de a bosszú vágya is él benne. Lányának, a víz alatti világban született Ruszalocskának gyakran mesél apjáról, s azt kéri tőle, hogy ha találkozik apjával, csalja a vízbe. Az eset meg is történik, a herceg előtt megjelenik a vízből kiemelkedő Ruszalocska, s elmondja neki, hogy ő a lánya. Kéri, tartson vele a folyóba. A hercegné és Olga megpróbálják visszatartani, de a folyóba gázoló herceget a molnár még beljebb segíti, s a herceg elmerül a habokban.

Az opera színpadra állítása
Dargomizsszkij Ruszalkáját 1856. május 16-án mutatták be Szentpétervárott, a Mariinszkij Színházban. Ha nem is bukott meg, sikert nem aratott. Magyarországon még nem mutatták be (Dvořák operájától megkülönböztetendő a magyar zenei irodalom inkább A sellő címet használja), de Oroszországban néha műsorra tűzik egyes operaházak.

A zene
Az opera zenéjére a lírai jelleg jellemző, kevés benne a zárt szám, vannak benne viszont remek kórusrészletek és táncjelenetek is. Az szóló számok közül a molnár első felvonásbeli áriáját, a herceg harmadik felvonásbeli cavatináját és Ruszalka áriáját a negyedik felvonásból koncerteken is éneklik.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU