Oroszország
Eurovízió

 

Oroszország eddig tizenhat alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az orosz műsorsugárzó a Pervij kanal és a Kanal Rosszija, amelyek 1993-ban lettek tagjai az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakoztak a versenyhez. A két műsorsugárzó felváltva közvetíti a versenyt.

Évről évre
Oroszország 1994-ben vett részt először, és az első tízben végzett. Ezt azonban rossz eredmények követték, ami miatt az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében több évet is ki kellett hagyniuk.
A visszatérés után sokkal sikeresebbek voltak: 2000-ben és 2006-ban másodikak, 2003-ban és 2007-ben harmadikak lettek. 2003-ban nagyon közel kerültek a győzelemhez, mindössze három ponttal kaptak kevesebbet, mint a győztes. Végül 2008-ban sikerült az első helyen végezniük, így a 2009-es versenynek Moszkva adott otthont. Azon országok egyike, melyek az elődöntők 2004-es bevezetése óta minden alkalommal döntősök voltak.

Nyelvhasználat
Oroszország 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis orosz nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Oroszország eddigi tizenhat dalából tíz angol nyelvű, négy orosz nyelvű, egy angol és udmurt, egy pedig orosz és ukrán kevert nyelvű volt.

Nemzeti döntő
Oroszországban nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. Az orosz műsorsugárzó általában a nemzeti döntő nélküli belső kiválasztás mellett döntött, eddig négyszer rendeztek orosz nemzeti döntőt.
1994-ben kilenc dal közül egy zsűri választotta ki az ország első indulóját. A következő nemzeti döntőre 2005-ig kellett várni, ekkor a döntőt már három elődöntő is megelőzte, és a győztest a nézők választották ki telefonos szavazás segítségével.
2008-ban a huszonhét fős mezőnyből egy zsűri, és a nézők közösen alakították ki az eredményt,[4] míg 2009-ben tizenhat előadó közül két fordulós szavazás során választották ki a győztest. Az első körben a nézők kiválasztották a három legjobbat, és közülük egy zsűri választott.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU