Oroszország
Jurij Petrovics Ljubimov

Jurij Petrovics Ljubimov (Jaroszlavl, 1917. szeptember 30.) orosz színész, rendező; a világhírű Taganka Színház alapító-igazgatója, egyetemi tanár.

Életpályája
A színház foglalkoztatta gyermekkorától kezdve. Először – hét éven át – a szovjet hadsereg kultúrszázadában játszott 1940-1946 között. Profi színpadon először a Vahtangov Színház tagjaként volt 1947-1960 között. Itt 1947-től már rendezett is. Hamar megtalálták a filmrendezők is (Színes filmnovellák, Nappalok és éjszakák, Három találkozás, Jegor Bulicsov és a többiek). 1953-1963 között színészmesterséget tanított a Scsukin Színművészeti Főiskolán. 1963-ban bemutatták Brecht Szecsuáni jóember című darabját. A premier feltűnő sikerének eredményeképpen jött létre a végzős osztállyal 1964-ben a Taganka. 1964-1983 között, valamint 1989-1993 között és 1997 óta a moszkvai Taganka Drámai Színház igazgató-főrendezője. A Taganka Színház 1976-ban vendégszerepelt Magyarországon, bemutatták a Hamletot, a Tíz nap, ami megrengette a világot című darabokat Vlagyimir Viszockijjal a főszerepekben. 1983-ban elhagyta Oroszországot, állampolgárságától megfosztották, Jeruzsálemben élt. 1987-ben hazatért, 1989-ben visszakapta állampolgárságát, 1997-ben hazatelepült. 1999 óta Ljubimov magyar állampolgár.

Magánélete
Ljubimov beleszeretett a tolmácsába, Koncz Katalinba, akit rövidesen feleségül vett. Péter fiúk 1979-ben született.

Színházi szerepei
Fagyejev: Az ifjú gárda....Oleg Kosevoj
Gorkij: Kispolgárok....Tyatyin
Miller: Édes fiaim....Chris
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Benedek
Puskin: Kis tragédiák... (Mozart)

Rendezései a Tagankán

  • 1964: Brecht: A szecsuáni jólélek
  • 1964: Lermontov: Korunk hőse
  • 1965: Voznyeszenszkij: Антимиры
  • 1965: Reed-Ljubimov: Tíz nap, amely megrengette a világot
  • 1965: Павшие и живые
  • 1966: Brecht: Galilei élete
  • 1967: Majakovszkij: Послушайте!
  • 1967: Jeszenyij: Pugacsov
  • 1968: Mozsajev: Az élő (betiltva; bemutató: 1989)
  • 1968: Moliere: Tartuffe
  • 1969: Gorkij: Az anya
  • 1969: Sztavinszkij: Csúcsforgalom
  • 1970: Voznyeszenszkij: Őrizd meg arcodat (három előadás után betiltva)
  • 1970: Csernisevszkij: Mi a teendő?
  • 1971: William Shakespeare: Hamlet (fősz.: Viszockij)
  • 1972: Jevtusenko: A szabadságszobor bőre alatt
  • 1973: Puskin: Товарищ, верь...
  • 1973: Osztrovszkij: Бенефис
  • 1974: Abramov: Falovak
  • 1975: Baklanov: Csatolják be az öveket
  • 1976: Trifonov: Csere
  • 1977: Bulgakov: A mester és Margarita
  • 1977: Bikov: Kereszteződés
  • 1978: Gogol: Ревизская сказка
  • 1979: Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés 1979: Brecht: Turandot... (Турандот, или конгресс обелителей)
  • 1980: Trifonov: Ház a rakparton
  • 1980: Csehov: Három nővér
  • 1980: Viszockij est (betiltva. Egyetlen előadás volt 1988-ban, Viszockij halálának évfordulóján - július 25.)
  • 1980: Brecht: Koldusopera (Budapest, Vígszínház)
  • 1988: Viszockij est
  • 1988: Puskin: Borisz Godunov
  • 1989: Mozsajev: Az élő
  • 1989: Puskin: Lakoma pestis idején
  • 1989: Okudszava: Дочь, отец, гитарист (pantomim dalokkal)
  • 1990: Erdman: Öngyilkos
  • 1992: Szofoklész: Élektra
  • 1994: Euripidész: Médea
  • 1996: Dosztojevszkij: A kamasz
  • 1997: Dosztojevszkij: Karamazov testvérek
  • 1998: Weiss: Marat halála
  • 1998: Szolzsenyicin: Шарашка
  • 1999: Brecht: A szecsuáni jólélek (felújítás)
  • 2000: Shakespeare: Krónikák (?)
  • 2000: Puskin: Anyegin
  • 2001: Bulgakov: Szinházi regény (A fehér gárda)
  • 2001: Kedrov, Ljubimov: Szokratész
  • 2001: Paszternak: Doktor Zsivago
  • 2002: Goethe: Faust
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU