Oroszország
Nyikolaj Petrovics Batalov

Nyikolaj Petrovics Batalov (oroszul Николай Петрович Баталов) (Moszkva, 1899. december 7. – Moszkva, 1937. november 10.) orosz, szovjet színész.
Vlagyimir Petrovics Batalov bátyja, Alekszej Vlagyimirovics Batalov nagybátyja.

Élete
1910-től kereskedelmi iskolába járt. 1915-ben beiratkozott egy színiiskolában, 1916-tól a Moszkvai Művész Színház 2. számú stúdiójában tanult. 1916-tól 1924-ig a színház 2. számú stúdiójának színésze volt.
Az 1920-as években és az 1930-as évek elején a Moszkvai Művész Színház számos sikeres előadásában lépett fel. Legnagyobb színpadi sikerét Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékának címszerepében aratta (bemutatóját 1927 áprilisában tartották). Fellépett többek között Gogol a Holt lelkek című regényének színpadi változatában, Csehov Cseresznyéskert (Lophahin szerepében), Schiller A haramiák és Maeterlinck A kék madár című darabjában.
Említésre méltó szerepben először 1924-ben állt kamera elé, Jakov Protazanov Aelita című filmjében Guszev vöröskatona komikus alakját formálta meg. Pudovkin már főszerepet bízott rá Makszim Gorkij Az anya című regényének megfilmesítésében; ez az alakítás hozta meg számára a sikert. 1931-ben főszerepet kapott az első szovjet hangos játékfilmben (Út az életbe). A film elvadult fiatalkorú gyerekekről szól, akiket egy megrögzött bűnöző (Mihail Zsarov játssza) próbál a befolyása alá vonni, a tanító pedig igyekszik őket jó útra terelni. A szereplők közül Zsarovon kívül csak a tanítót alakító Nyikolaj Batalov volt hivatásos színész, ez volt leghíresebb filmszerepe.
1933-tól színészmesterséget tanított a moszkvai színművészeti akadémián és a filmfőiskolán. Korán megállapított tüdőbaja az 1930-as évek elején elhatalmasodott rajta. 1935-ben állt utoljára színpadra, ekkor is Figaro szerepét játszotta.

Ismertebb filmszerepei

  • 1924: Aelita (Аэлита ) (Guszev szerepében. Rendező: Jakov Protazanov)
  • 1926: Az anya (Мать) (Pavel Vlaszov szerepében. Rendező: Vszevolod Pudovkin)
  • 1927: Ágy és dívány (Mescsanszkaja utca 3.) (Третья Мещанская) (a férj, Nyikolaj szerepében. Rendező: Abram Room)
  • 1931: Út az életbe (Путёвка в жизнь) (Szergejev igazgató szerepében. Rendező: Nyikolaj Ekk)
  • 1932: Horizont (Горизонт) (Rendező: Lev Kulesov)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU