Oroszország
Dziga Vertov

Dziga Vertov, (Дзига Вертов) eredeti nevén Gyenyisz Arkagyjevics Kaufman), (1896. január 15. Białystok – 1954. február 12. Moszkva) szovjet filmrendező, a dokumentumfilmezés, a cinema verité, a filmhíradó egyik klasszikusa. A montázstechnika egyik kidolgozója, teoretikusa és megvalósítója. Az 1960-as évekbeli francia cinema verité dokumentarista filmirányzat neve a Vertovtól származó kinopravda tükörfordítása.

Élete, munkássága
Szülővárosában zenét tanult, majd 1916-tól a szentpétervári Neurológiai Intézetben orvosnak készült.
1918–1919-ben az első szovjet filmhíradósok között dolgozott (Kinonyegyelja). Különböző híradós felvételekből A polgárháború története címmel önálló filmet állított össze.
1922–1925 között az általa kezdeményezett, havonta jelentkező híradó (Kinopravda) szerkesztését irányította, melyből 23 szám készült el. Ez a híradó nemcsak a tájékoztatás, hanem az agitáció eszköze is volt, és a hatás eléréséhez Vertov már tudatosan alkalmazta a film alapvető kifejezőeszközeit, mint a premier plánt, a változó beállításokat, vagy a képsorok ritmizálását a vágás segítségével.
Híressé vált filmszem-elméletének lényege, hogy az objektív, a kamera ("Én vagyok a filmszem. Én vagyok a gép-szem. Én vagyok a gép…") képes a tényeket, az eseményeket közvetlenül, bárhol és bármikor, részleteiben és állandó mozgásában is filmre venni, sőt újraalkotni. A régi, "polgári" cselekményes filmre, a forgatókönyvre, egyáltalán a játékfilmre semmi szükség. "A filmszem maga a filmigazság (kinopravda)."
Elméletét először 1924-ben készült dokumentumfilmjeiben (Filmszem) alkalmazta, melyeket operatőr-testvérével, Mihail Kaufmannal együtt, valós helyszíneken, néha rejtett kamerával vettek fel. Az így felvett képsorok összeállításánál igyekezett a montázs nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználni. Itt tűnik fel filmjeinek az a jellegzetessége, melyet "lírai dokumentumfilm"-nek lehet nevezni. E tekintetben szokták filmjeit szembeállítani a kortárs dokumentarista, Robert Flaherty objektivitásra törekvő filmjeivel. (A harmadik testvér, Borisz Kaufman nyugaton dolgozott: előbb Jean Vigo filmjeinek, majd többek között Elia Kazan és Sidney Lumet operatőreként csinált karriert.)
Elméletének legteljesebb formába öntése az 1929-ben készített Ember a felvevőgéppel, melyet 1964-ben, a mannheimi nemzetközi rövidfilm fesztiválon a világ húsz legjobb dokumentumfilmje közé választottak.
Dziga Vertov a hangosfilm korszakának elején is megőrizte művészetének alapvető jellemzőit, miközben dokumentumfilmjeiben az agitáció, a lírai, patetikus hangvétel egyre erősödött. Első hangosfilmje A Donyec-medence szimfóniája (1931) a szovjet bányászok munkájának képeiből, zenéből és helyszínen felvett különféle zörejekből összeállított "szimfónia". Három dal Leninről (1934) című filmjét egyik legjobb alkotásának tartják, bemutatását a vezető szovjet pártlap lelkesen üdvözölte. 1937-ben, a forradalom huszadik évfordulójára készített apologetikus filmje (Bölcsődal) is jelzi, hogy ez az időszak a szovjet filmművészetben már a "szocialista realizmus" és a sematizmus korszaka.
Dziga Vertov a világháború idején Kazahsztán fővárosában, Alma-Atá-ban (ma: Almati) dolgozott, híradókat szerkesztett és a hátországban folyó munkáról szóló filmeket készített (Az Alatau hegyei között). 1944-ben visszatért a kitelepítésből, és haláláig híradók szerkesztésével foglalkozott.

Filmjei

  • 1920 Csata Caricinban
  • 1924 Filmszem
  • 1926 Előre, Szovjet!
  • 1926 A világ egyhatoda
  • 1928 Tizenegyedik
  • 1929 Ember a felvevőgéppel
  • 1930 Lelkesedés (A Donbassz szimfóniája)
  • 1934 Három dal Leninről
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL