Oroszország
Ilja Zaharovics Trauberg

Ilja Zaharovics Trauberg (oroszul Илья Захарович Трауберг; Ogyessza, 1905. november 20. – Berlin, 1948. december 18.) orosz szovjet filmrendező, forgatókönyvíró.
Leonyid Zaharovics Trauberg filmrendező öccse.

Élete
Ogyesszai zsidó család harmadik fiaként született. Apjának, Zahar Davidovics Traubergnek kiadója volt, (később Leningrádban nyomdában is dolgozott).
A petrográdi egyetemen jogot tanult, majd leningrádi újságoknak, filmes kiadványoknak dolgozott. 1925–1926-ban a Művészettörténeti Főiskola hallgatója volt, filmmel foglalkozott. 1927-ben Szergej Eisenstein és Grigorij Alekszandrov Október című filmjük forgatásához meghívták rendezőasszisztensnek, majd a leningrádi filmstúdióban önállóan is rendezni kezdett.
Az ismert színháztörténész, Adrian Ivanovics Piotrovszkij tanítványa volt, aki az 1920-as évek végén pártolt át a filmhez és a Lenfilm stúdió forgatókönyvi osztályának vezetőjeként dolgozott 1937-ig, amikor koholt vádak alapján letartóztatták és agyonlőtték.
Ilja Trauberg 1938-ban Leningrádból a fővárosba, a Moszfilm Stúdióhoz került és ott ő is a forgatókönyvi osztály vezetője lett. Ezután jelentősebb filmet már nem készített, utolsó rövidfilmjét a közép-ázsiai Taskent stúdiójában rendezte (1942).
1943-ban elvégezte a Lenin nevét viselő katona-politikai akadémiát, majd a háború végéig a légierőnél szolgált. Leszerelése után, 1946-ban Berlinbe irányították, ahol a frissen alapított DEFA filmgyár (egyik?) vezetője lett. Itt halt meg 1948 végén; halálát az utólagos vizsgálat szerint szívinfarktus okozta, egy forrás azonban tudni véli, hogy megmérgezték.

Filmek
Rendezői és/vagy forgatókönyvírói munkák:

  • 1927 – Merész tengerészek (Отважные мореплаватели) – (Rövidfilm, csak forgatókönyvíró)
  • 1927 – Leningrád ma (Ленинград сегодня) – (Valószínűleg dokumentumfilm; rendező)
  • 1927 – Október (Октябрь – (Rendezőasszisztens)
  • 1928 – Havas fiúk (Снежные ребята) – (Csak forgatókönyvíró)
  • 1928 – Viharos úton (Буйной дорогой) – (Rövidfilm; rendező)
  • 1929 – A kék expressz (Голубой экспресс) – (Forgatókönyvíró is)
  • 1932 – Részetekre akad munka (Для вас найдется работа) – (Forgatókönyvíró is, Joszif Pruttal együtt)
  • 1933 – Egyedi eset (Частный случай) – (Forgatókönyvíró is, Nyikolaj Csukovszkijjal együtt. Bemutató: 1934)
  • 1936 – Mongólia fia (Сын Монголии) – (Lenfilm)
  • 1938 – A 19-es év (Год девятнадцатый) – (Forgatókönyvíró is, Joszif Pruttal együtt. Lenfilm)
  • 1940 – Hangversenykeringő (Концерт-вальс) – (Zenés film, Mihail Dubszon rendezővel együtt. Moszfilm)
  • 1941 – Győzelemmel várunk titeket (Мы ждём вас с победой) – (Zenés rövidfilm, Alekszandr Medvegykin rendezővel együtt. Moszfilm)
  • 1942 – Háborús filmalbum, 11. sz. – Pókok (Боевой киносборник № 11 – Пауки) – (Rövidfilm, Alekszandr Macseret rendezővel együtt. Taskenti stúdió)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU