Oroszország
Mihail Iljics Romm

Mihail Iljics Romm (Михаил Ильич Ромм) (Irkutszk, 1901. január 24. – Moszkva, 1971. november 1.) szovjet-orosz filmrendező, forgatókönyvíró, pedagógus. Utolsó alkotói korszakának filmjei tették igazán híressé. Nála végezte tanulmányait többek között Grigorij Csuhraj, Nyikita Mihalkov, Alekszandr Mitta, Andrej Tarkovszkij.

Apja orvos volt, aki családjával a szibériai Irkutszkból Moszkvába költözött. Mihail Romm a polgárháború idején, 1918 és 1921 között a Vörös Hadseregben szolgált, majd egy moszkvai főiskolán képzőművészeti tanulmányokat folytatott, szobrászként végzett 1925-ben. A szobrászat mellett az irodalom is érdekelte, novellákat írt, francia klasszikusokat fordított. 1928-ban egy nevelésmódszertani intézet tudományos munkatársaként kezdett filmmel foglalkozni. 1929-ben került kapcsolatba a Szovkino-val (a Moszfilm stúdió elődje). Előbb szerződéses forgatókönyvíró, majd 1931-ben rendezőasszisztensi munkakörben állandó munkatárs lett, 1933-tól filmrendező, ekkor kapta első megbízását önálló film elkészítésére. Öt év múlva kezdte pedagógusi tevékenységét a moszkvai Állami Filmművészeti Főiskolán, 1940 és 1943 között az Állami Film(gyártási) Hivatal művészeti vezetője volt. A háború után a Filmszínészek Állami Színháza rendezője, 1948-tól a moszkvai filmfőiskolán színész-rendezői műhelyt vezetett, 1962-től a főiskola professzora volt. Tevékenységéért számos állami-, köztük több Sztálin-díjban részesült. Felesége Jelena Kuzmina színésznő (1909-1979), aki Romm legtöbb filmjében szerepelt.

Filmek

  • 1934 Gömböc (Пышка) (fk. is)
  • 1937 Sivatagi 13-ak (Тринадцать) (fk. is)
  • 1937 Lenin októbere (Ленин в Октябре)
  • 1939 Lenin 1918-ban (Ленин в 1918 году)
  • 1941 Ábránd (Мечта) (fk. is)
  • 1943 A mi lányaink (Наши девушки)
  • 1944 A 217-es deportált (Человек № 217) fk
  • 1947 Az orosz kérdés (Русский вопрос) (fk. is)
  • 1950 Titkos küldetés (Секретная миссия)
  • 1953 A flotta hőse (Usakov admirális) (Адмирал Ушаков)
  • 1953 Hajókkal a bástyák ellen (Корабли штурмуют бастионы)
  • 1956 Gyilkosság a Dante utcában (Убийство на улице Данте) fk
  • 1962 Egy év kilenc napja (Девять дней одного года) (fk. is)
  • 1965 Hétköznapi fasizmus (Обыкновенный фашизм)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU