Oroszország
Ivan Alekszandrovics Pirjev

Ivan Alekszandrovics Pirjev (oroszul Иван Александрович Пырьев; Kameny, (ma: Kameny-na-Obi ), Oroszország, 1901. november 17. – Moszkva, 1968. február 7.) orosz szovjet filmrendező. A hangos film első két évtizedében készített filmvígjátékai tették ismertté.

Az Altaj egy kisvárosában, az Ob parti Kamenyben (ma: Kameny-na-Obi) született. Három éves volt, amikor apját egy verekedésben megölték. Szinte még gyerekként harcolt az első világháborúban, 1918-ban beállt vöröskatonának. Egy színházi stúdióban kezdett tanulni, részt vett az Urál-vidéki proletkult mozgalom szervezésében. Közben barátságot kötött leendő pályatársával, a szintén vígjátékokkal nevet szerzett Grigorij Alekszandrovval és vele együtt 1921-ben Moszkvába utazott. Szerepelt kísérleti színházakban és föltűnt Eisenstein korai rövidfilmjében, a Glumov naplójában is. 1923-ban elvégzett egy színiiskolát.

Filmjei

  • 1929 – Az idegen asszony (Посторонняя женщина)
  • 1930 – Állami hivatalnok (Государственный чиновник)
  • 1933 – A halál futószalagja (Конвейер смерти / «Товар площадей») – (Forgatókönyvíró is, V. Guszevvel és Mihail Romm-mal.)
  • 1936 – Párttagsági könyv (Партийный билет)
  • 1937 – A gazdag menyasszony (Богатая невеста)
  • 1939 – Boldog ifjúság [Traktoristák] (Трактористы)
  • 1940 – A szeretett lány (Любимая девушка)
  • 1941 – A pásztor csókja (Свинарка и пастух)
  • 1942 – A párttitkár (Секретарь райкома) – (Társrendező Alekszandr Ptuskóval)
  • 1944 – Este 6-kor háború után (В шесть часов вечера после войны)
  • 1947 – Szibériai rapszódia (Сказание о земле Сибирской)
  • 1949 – Vidám vásár (Кубанские казаки)
  • 1951 – Békét akarunk (Мы за мир) (szovjet–NDK dok., Joris Ivens-szel)
  • 1952 – Az ifjúság dala, szovjet–NDK dok.
  • 1954 – A hűség próbája (Испытание верности)
  • 1958 – A félkegyelmű (Идиот) – (Forgatókönyvíró is.)
  • 1959 – Fehér éjszakák (Белые ночи) Fk. is
  • 1962 – Közös barátunk (Наш общий друг)
  • 1964 – Távoli csillag fénye (Свет далёкой звезды) – (Forgatókönyvíró is, A. B. Csakovszkij elbeszéléséből. Bemutató: 1965)
  • 1968 – A Karamazov testvérek, 1–3. rész (Братья Карамазовы) – (Forgatókönyvíró is.)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU