Oroszország
Lev Vlagyimirovics Kulesov

Lev Vlagyimirovics Kulesov (Tambov, 1899. január 13. – Moszkva, 1970. március 29.) orosz filmrendező, -teoretikus, -pedagógus, forgatókönyvíró, művészettörténész. Fontos szerepe volt a film formanyelvének kialakításában, az orosz–szovjet filmművészet megteremtésében, a filmrendezőképzés megszervezésében és irányításában a moszkvai filmfőiskolán.

Apja festő volt, anyja falusi tanítónő. Apja halála után anyjával 15 évesen Moszkvába költözött, ott képzőművészetet és építészetet tanult. 1916-tól díszlettervezőként dolgozott, Jevgenyij Bauer rendező mellett ismerte meg a film világát. 1917-ben készítette első filmjét, majd polgárháborús híradó- és agitációs filmeket forgatott. 1919 végén az újonnan létrehozott 1. sz. állami filmiskolában (Goszkinoskola) egy tanulócsoport vezetésével bízták meg, köztük volt többek között Vszevolod Pudovkin, Borisz Barnet, valamint Alekszandra Hohlova színésznő, Kulesov későbbi felesége, utolsó filmjeinek társrendezője is. A műhely tagjaival egy sor kísérletet végzett, ezek során alakította ki a film sajátosságaira, a montázsra és a filmszínészi munkára vonatkozó alapvető nézeteit.

Az 1924-től kezdődő évtized Kulesov legtermékenyebb korszaka volt. Műhelye tagjaival ebben az évben készítette első jelentős filmjét (Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok országában), majd szinte minden évben újabb filmmel jelentkezett. 1933-tól azonban abbahagyta a filmkészítést, elméleti munkáin dolgozott. Döntésében a hangosfilm megjelenése, filmjeinek gyakori kedvezőtlen fogadtatása és a művészeti életben eluralkodó pártirányítás egyaránt szerepet játszhatott. 1940 és 1943 között még néhány filmet rendezett (részben feleségével közösen), de azután végleg felhagyott a filmezéssel és főleg pedagógiai munkájának szentelte idejét. 1946-ban művészettörténetből doktorált. Munkásságát számos állami kitüntetéssel ismerték el.

Filmjei
Megjegyzés: A (( )) között feltüntetett címek nyersfordítás eredményei.
Több filmjének forgatókönyvét Kulesov részben vagy teljes egészében maga írta.

  • 1918 Prite (Pright) mérnök terve (Проект инженера Прайта)
  • 1918 ((A végig nem énekelt dal)) (Peszny nyedopetaja)
  • 1919 Híradók
  • 1920 A vörös fronton (На красом фронте)
  • 1924 Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok országában (Необычайные приключения мистера Веста в стране большевиков)
  • 1925 Halálsugár (Луч смерти)
  • 1926 A törvény nevében (По закону, másik címe Трое)
  • 1927 Az ő ismerőse (Ваша знакомая, másik címe Журналистка)
  • 1929 A vidám kanári (Веселая канарейка)
  • 1929 ((Kettő-Buldi-kettő)) (Два-бульди-два)
  • 1930 ((Negyven szív)) (Szorok szergyec)
  • 1932 Horizont (Горизонт)
  • 1933 A nagy vígasztaló (Великий утешитель)
  • 1934 ((A látás elrablása)) (Кража зрения)
  • 1940 Szibériaiak (Сибиряки)
  • 1941 ((Történet a vulkánnál)) (Szlucsaj v vulkanye) (E. Chreider rendező konzultánsa?)
  • 1942 ((Ifjú partizánok)) (Юные партизаны (2-я новелла «Учительница Карташова», БКС) (Timur esküje) (Kljatva Tyimura))
  • 1943 ((Mi, uráliak)) (Мы с Урала) (társrendező: Alekszandra Hohlova)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU