Szergej Joszifovics Jutkevics (oroszul: Сергей Иосифович Юткевич) (1904. szeptember 15., Szentpétervár – 1985. április 24., Moszkva) szovjet filmrendező, filmteoretikus, forgatókönyvíró, filmpedagógus.

Kezdetben festőnek készült, később díszlettervezőként dolgozott, majd néhány társával vándorszínházat szervezett. Közösen (az ún. FEKSZ-csoporttal) publikálták a formabontó, kísérleti színházról vallott nézeteiket "Excentrizmus" című kiáltványukban. 1921-től a Vszevolod Mejerhold vezetése alatt álló Állami rendezői műhely hallgatója volt, emellett – Eizensteinnel közösen – egy színház számára színpadképeket tervezett. A filmhez is díszlettervezőként került, de hamarosan asszisztens is lett. Első, még némafilmes rendezéseit a formanyelvi kísérletezés és a politikai agitáció jellemzi. Munkás környezetben játszódó (immár hangos) filmjei közül kiemelkedik a realista elemekben bővelkedő Ellenterv (1932), (társrendező Fridrich Ermler, zenéjét Dmitrij Sosztakovics szerezte). Témája: egy óriásturbina határidő előtti elkészítéséért folytatott küzdelem. Jutkevics egyik legsikeresebb filmjének a Puskás ember-t (1938) tekintik, ebben fordult először Lenin alakjához. (A "puskás" ember természetesen nem Lenin, hanem a frontról neki levelet vivő katona.) A háború idején – több neves játékfilm-rendezőhöz hasonlóan – Jutkevics dokumentumfilmeket készített, de közben két vígjátékot is rendezett: Jaroslav Haąek közismert hőse, ©vejk történeteit alakította át az aktuális háború követelményeinek megfelelően. Az 1950-es évek elején számos jelentős szovjet rendező vett részt a központilag irányított hősiesség-kultusz terjesztésében, idealizált történelmi hősök ábrázolásában. Jutkevics előbb Przsevalszkij, a nagy orosz utazó életéről készített filmet, de sikerültebb az albán szabadsághős, hadvezér harcait bemutató, Szkander bég, mely az 1954-es cannes-i filmfesztiválon nemzetközi díjat nyert. Két év múlva, ugyancsak Cannes-ban, Shakespeare tragédiájának adaptációja, az Othello,, Bondarcsuk főszereplésével a legjobb rendezés díját nyerte el.
Késői filmjeiben – a Lenin-filmekben és két, Majakovszkij által ihletett ún. kollázs-filmben – a formai útkeresés és egy oldottabb ideologikus látásmód összhangját igyekezett megteremteni.
Filmrendezései mellett Jutkevics kiemelkedő filmpedagógiai (a moszkvai filmfőiskola tanára) és filmszervezői tevékenységet folytatott. Művészettörténeti és filmelméleti munkássága is jelentős, számos monográfiát publikált. Magyarországon több fontos filmjét vetítették, néhány filmelméleti könyve is megjelent. Hazájában számos állami díjat és kitüntetést kapott. Három évvel halála előtt, az 1982-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon munkásságát Arany Oroszlán életmű díjjal ismerték el.

Filmjei

• 1928: Csipkék (Кружева)
• 1929: Fekete vitorla (Черный парус)
• 1931: Aranyhegyek (Златые горы)
• 1932: Ellenterv (társrendező) (Встречный)
• 1937: Bányászok (Шахтеры)
• 1938: A puskás ember (Человек с ружьем)
• 1940: Jakov Szverdlov (Яков Свердлов)
• 1942: Svejk harcra készül (Швейк готовится к бою)
• 1943: Svejk újabb kalandjai (Новые похождения швейка)
• 1945: Üdvözöllek, Moszkva! (Здравствуй, Москва!)
• 1947: Fény Oroszország felett (Свет над Россией)
• 1948: Három találkozás (Три встречи)
• 1951: Przsevalszkij (Пржевальский)
• 1953: Szkander bég (Великий воин Албании Скандербег)
• 1955: Othello (Отелло)
• 1957: Történetek Leninről (Рассказы о Ленине)
• 1962: Gőzfürdő (Баня)
• 1966: Lenin Lengyelországban (Ленин в Польше)
• 1969: Téma egy kis elbeszéléshez (Lika, Csehov szerelme) (Сюжет для небольшого рассказа. Лика, любовь Чехова)
• 1975: Majakovszkij nevet (Маяковский смеется)
• 1981: Lenin Párizsban (Ленин в Париже)
• A darabokra roncsolt Eizenstein-film, a Bezsin rétje restaurátora is.