Vlagyimir Pavlovics Palej herceg és von Hohenfelsen gróf (oroszul: князь Владимир Павлович Палей, németül: Graf Wladimir Pawlowitsch von Hohenfelsen; Szentpétervár, 1896. december 28./1897. január 9. – Alapajevszk, 1918. július 18.) orosz és német nemes, költő és műfordító, 1918-ban kivégezték a bolsevikok.

Származása és ifjúkora
Vlagyimir Pavlovics 1897-ben jött világra Pavel Alekszandrovics orosz nagyherceg és Olga Valerianovna Karnova törvénytelen gyermekeként. Pavel Alekszandrovics nagyherceg II. Sándor cár legkisebb fia volt, akinek első felesége 1891-ben hunyt el gyermekszülés közben. Olga Valerianovna Karnova egyszerű polgári felmenőkkel bírt, majd 1884-ben nőül ment Erik Gerhard Augusztyinovics von Pistohlkors (1853–1935) német kisnemesi származású cári ezredeshez, akitől három gyermeke született. Pavel nagyherceg és Olga Valerianovna 1893-ban kezdtek viszonyt, miután az asszony házassága már zátonyra futott férjével. A nagyherceg kérvényezte Olga Valerianovna válását unokaöccsénél, II. Miklós cárnál, az uralkodó viszont csak azzal a feltétellel tett eleget a kérésnek, hogy utána Pavel Alekszandrovics nem veszi el Karnovát.
1902-ben Pavel Alekszandrovics elmenekült Oroszországból szeretőjével és Vlagyimir Pavloviccsal, magukra hagyva törvényes gyermekeit; és egy livornói templomban összeházasodott szeretőjével. A cári családban nagy félzúdulást váltott ki a nagyherceg lépése, az orosz uralkodó megfosztotta őt a hadseregben betöltött posztjaitól és száműzte az országból. A család Franciaországban telepedett le, Vlagyimir Pavlovics itt töltötte gyermekkora jó részét. 1904-ben Luitpold bajor királyi régensherceg a „Hohenfelsen” grófi címet adományozta Olga Valerianovna és törvénytelen gyermekei számára, ugyanakkor ez nem jelentette a házasság elfogadását.

Neveltetése és költői tevékenysége
Vlagyimir Pavlovicsnak szülei a körülményekhez képest a lehető legjobb nevelést biztosították. Vlagyimir gróf több nyelven beszélt, köztük angolul, franciául, németül és oroszul. Tehetsége a művészetekhez, mint például a zenéhez, az irodalomhoz, hamar megnyilvánult. Magánórákat vett kedvelt tantárgyaiból, és 1910 körül francia nyelven megírta első versét, mely szűk családi körében nagy tetszést aratott. Ennek ellenére Pavel Alekszandrovics nagyherceg, aki hű akart maradni a cári család hagyományaihoz, Oroszországba visszatérve a Corps de Pages hadi akadémiára íratta be fiát.
1914-ben Pavel nagyherceg kibékült orosz rokonaival, és második családjával visszatért Oroszországba, ahol Carszkoje Szelóban telepedtek le. 1915. augusztus 28-án megbocsátásának jeleként II. Miklós cár elismerte Olga Valerianovnát nagybátyja feleségeként, a „Palej” hercegi címet adományozva neki és gyermekeinek. Az első világháború kitörésekor a család elvárásainak megfelelően Vlagyimir Palej herceg is csatlakozott az orosz hadsereghez. A huszársághoz lépett be, 1915-ben vezényelték ki először a frontra. A herceg a keleti harcvonalra került, a harctéren tanúsított bátorságáért a Szent Anna Renddel tüntették ki, és hadnagyi rangot kapott. A herceg a háború alatt is írt, elsősorban szerelmi és vallási témájú, illetve a családról szóló verseket. Legtöbb művét oroszul költötte, azonban akadt köztük francia nyelven íródott is, néhányat maga a herceg fordított le franciára. 1915-ben apai nagybátyja, a „KR” álnéven író és költő Konsztantyin Konsztantyinovics nagyherceg megkérte Palej herceget, hogy fordítsa le franciára egyik darabját, a A zsidók királyát. Vlagyimir Pavlovics maga is próbálkozott színmű írásával; három felvonásos, Fehér rózsa című darabját 1915. decemberében fejezte be. Családi bátorításra gyűjtötte össze egy kötetbe alkotásait, melyet 1916-ban jelentettek meg nyomtatásban Gyűjtemény címen. A válogatás nyolcvanhat verset tartalmazott, melyek 1913–1916 között íródtak a legkülönbözőbb témákban. A Gyűjteményt maga Alekszandra Fjodorovna cárné pártfogolta, később a kötet eladásából származó bevételt jótékony célokra fordította.

Fogsága és halála
1917 első napjaiban a herceg hazatért a frontról, mivel megbetegedett. Februárban forradalom döntötte meg a cári rendszert, az Ideiglenes Kormány ellenben csak a cári család veszélyesebbnek ítélt tagjait vette őrizetbe, a Palej család szabad maradhatott. Vlagyimir Pavlovics tovább folytatta a versírást; 1918-ban újabb verseskötetét adták ki. A katonai szolgálatba többé nem tért vissza. A bolsevikok hatalomra kerülése után szinte minden cári családtagot fogságba vetettek, Pavel Alekszandrovicsot előrehaladott állapotban lévő betegsége miatt nem szállították Szibériába. Noha Vlagyimir Pavlovics nem viselte a Romanov családnevet, egy nagyherceg fiaként őt is nemkívánatos személynek nyilvánították, és miután nem volt hajlandó megtagadni a cári rokonságát, 1918. április 4-én vonattal Vjatka városába deportálták. A herceg rendszeres levelezésben állt otthon maradt rokonaival; április 30-án arról tudósította őket, hogy átszállították Jekatyerinburgba.
Még Vjatkában csatlakoztak hozzá Ivan Konsztantyinovics, Konsztantyin Konsztantyinovics és Igor Konsztantyinovics hercegek, valamint Szergej Mihajlovics nagyherceg és titkára. Jekatyerinburgban került a társaságukba Jelizaveta Fjodorovna nagyhercegné és apátnő és egyik rendtársnője. Ugyan II. Miklós cár és családja is Jekatyerinburgban voltak bebörtönözve az Ipatyev-házban, a kapcsolatot nem tudták felvenni velük. Május 18-án Palej herceget és rabtársait vonatra tették, hogy két nap múlva megérkezzenek a Jekatyerinburgtól körülbelül kétszáz kilométerre fekvő Alapajevszkbe.
Alapajevszkben a városi iskolában tartották őket fogva. Palej herceg egy szobán osztozott Szergej nagyherceggel és titkárával, Fjodor Remezzel. Még itt is nagy szabadságnak örvendtek a kezdetekben, sétákat tehettek a városban, járhattak templomba és beszélhettek a helybéliekkel. Az iskola kertjében növényeket termesztettek. Nyár elején a helyzet drasztikusan megváltozott, a társaság ténylegesen is az iskola rabja lett; az épületet magas fallal vették körül. 1918. július 18-án éjjel, egy nappal a cár és családja kivégzése után a foglyokat alvás közben megkötözték, és autókra pakolták. A rabokat a város közelében lévő bányák egyikéhez vitték. Az őrök itt puskatussal megverték, majd a bányába dobták őket. Hogy áldozataik biztosan meghaljanak, még kézigránátot is robbantottak. A robbanás betemette a foglyokat a bányába, de még napokig éltek.
1918. szeptember 28-án a fehér seregek bevették Alapajevszk városát abban a reményben, hogy még életben lelik a rabokat. A városlakók elvezették őket a bányákhoz, és a fehér katonák megkezdték a kivégzettek maradványainak összeszedését. A nyomozók és a fehér szakértők a ruháik alapján próbálták azonosítani az áldozatokat. A maradványokat újratemették az alapajevszki templomban, de nyolc hónappal később a fehér seregek feladni kényszerültek Alapajevszket. Irkutszkba vonultak vissza, és magukkal vitték a cári család maradványait is. A fehérek folyamatos hátrálásával a csontok egyre beljebb kerültek a kontinensen, végül egy pekingi orosz templomban temették el őket, mely megsemmisült a kulturális forradalom alatt.