Bella (Izabella) Ahatovna Ahmadulina (Бе́лла (Изабе́лла) Аха́товна Ахмаду́лина, Moszkva, 1937. április 10. – Peregyelkino, 2010. november 29.) szovjet-orosz költőnő, novellista, esszéista, műfordító, a 20. század második felének, az orosz „új hullámnak” egyik legjelentősebb költője. Joszif Brodszkij a legjobb élő orosz költőnek nevezte, Sonia I. Ketchian, a The Poetic Craft of Bella Akhmadulina szerzője pedig így értékelte: „a 20. század egyik nagy költője, Ahmatova, Cvetajeva, Mandelstam és Paszternak után az ötödik”. Tagja volt az orosz Írószövetségnek, vezetőségi tagja az orosz PEN-központnak, tagja a Puskin Múzeum baráti körének, tiszteletbeli tagja az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiának.

Bella Ahmadulina 1937. április 10-én született Moszkvában. Apja tatár származású miniszterhelyettes volt, anyja olasz származású, a KGB-nél dolgozott fordítóként. Bella iskolás korában kezdett verset írni.
Az első kritika 1957-ben jelent meg róla a Komszomolszkaja pravdában. 1960-ban végezte el a Gorkij Irodalmi Főiskolát, miután korábban kizárták (majd visszavették), mivel helytelenítette a Borisz Paszternak elleni rágalomhadjáratot.
1964-ben újságírónőt alakított a Zsivjot takoj pareny (Van egy ilyen legény) című filmben.
Első verseskötete 1962-ben jelent meg Sztruna (A húr) címmel. Ezt követte az Oznob (Láz) 1968-ban, az Uroki muziki (Zeneórák) 1970-ben, a Sztyihi (Versek) 1975-ben, a Metyel (Hóvihar) 1977-ben, a Szvecsa (Gyertya) 1977-ben, a Tajna (Titok) 1983-ban, a Szad (Kert) 1989-ben, utóbbi elnyerte a Szovjetunió Állami Díját.
Ahmadulina költészetét erős líraiság, választékos formaművészet, a költészeti hagyománnyal való szoros kapcsolat jellemzi. 1970-ben ellátogatott Grúziába, s attól fogva a hely fontos szerepet töltött be művészetében. Más grúz szerzők között oroszra fordította Baratasvili, Tabidze és Abasidze műveit.
1979-ben Viktor Jerofejevvel, Andrej Voznyeszenszkijjel, Vlagyimir Viszockijjal és másokkal együtt írást közölt a hatósági engedély nélkül indított és hamarosan betiltott Metropol almanachban.
1993-ban aláírta a „Negyvenkettek levelét”, tiltakozásul az ellen, hogy a keményvonalas kommunisták Alekszandr Ruckoj alelnök és Ruszlan Haszbulatov parlamenti elnök vezetésével megszállták a moszkvai Fehér Házat.
2006-ban az Avtograf veka kiadó azonos című kiadványában (A század autográfjai) egy fejezetet Bella Ahmadulinának szentelt.
2010. november 29-én este hunyt el a mentőautóban. Negyedik férje, Borisz Messzerer festő és díszlettervező közlése szerint a halál oka szív-ér katasztrófa volt.
Dmitrij Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin miniszterelnök hivatalosan részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. Medvegyev „az orosz költészet klasszikusának” nevezte Ahmadulina életművét.
Bella Ahmadulinát 2010. december 3-án búcsúztatták a moszkvai Írók Házában, és ugyanezen a napon helyezték végső nyugalomra a Novogyevicsi kolostor temetőjében.

Kötetei

• Струна (A húr, 1962)
• Озноб (Láz, 1968)
• Уроки музыки (Zeneórák, 1969)
• Стихи (Versek, 1975)
• Свеча (Gyertya, 1977)
• Сны о Грузии (Álmok Grúziáról, 1977, 1979)
• Метель (Hóvihar, 1977)
• альманах Метрополь (Много собак и собака, Sok kutya és egy kutya, 1980)
• Тайна (A titok, 1983)
• Сад (A kert, 1987)
• Стихотворения (Versek, 1988)
• Избранное (Válogatott művek, 1988)
• Стихи (Versek, 1988)
• Побережье (A part, 1991)
• Ларец и ключ (A ládikó és a kulcs, 1994)
• Шум тишины (A csend zaja, 1995)
• Гряда камней (Kősor, 1995)
• Самые мои стихи (Az én verseim, 1995)
• Звук указующий (Az útmutató hang, 1995)
• Однажды в декабре (Valamikor decemberben, 1996)
• Созерцание стеклянного шарика (Nézem az üveggömböt, 1997)
• Собрание сочинений в трёх томах (Összegyűjtött művei három kötetben, 1997)
• Миг бытия (A létezés pillanata, 1997)
• Нечаяние (стихи-дневник, A véletlen, verses napló, 1996—1999)
• Возле ёлки (A fenyő mellett, 1999)
• Друзей моих прекрасные черты (Barátaim gyönyörű arca, 2000)
• Стихотворения. Эссе (Versek, esszék, 2000)
• Зеркало. XX век (Tükör. A 20. század -- versek, poémák, fordítások, novellák, esszék, felszólalások, 2000)