Oroszország
Arkagyij és Borisz Sztrugackij

A Sztrugackij testvérek (oroszul: Аркадий и Борис Стругацкие): Arkagyij Natanovics Sztrugackij (Batumi, 1925. augusztus 28. – Moszkva, 1991. október 12.) és Borisz Natanovics Sztrugackij (Leningrád, 1933. április 15. –) szovjet (orosz) tudományos-fantasztikus írók.

Arkagyij Sztrugackij
Sz. Jaroszlavcev (С. Ярославцев) néven is írt.
Apja a helyi „Trudovaja Adzsaria” c. lap szerkesztője, újságíró, művészettörténész, anyja tanítónő volt. A Cskalovi járásban levő Tasla falu középiskolájában tanult. 1943-ban behívták katonának, és Aktyubinszkba került katonai iskolába. 1945-től a moszkvai Katonai Idegennyelvi Intézetben tanult, amit 1949-ben végzett el, japán referens-fordító képesítést szerezve. Később tanító Kanszkban és japán tolmács a távol-keleten. 1955-ben leszerelt, rövid ideig Leningrádban dolgozott fordítóként, ezután Moszkvában a Szovjet Tudományos Akadémia Össz-szövetségi Tudományos-technikai Információs Intézetben. 1957 és 1959 között a Goszlitizdat, 1960-ban a Gyetgiz szerkesztője volt. Ezután kutatóintézetben dolgozott.

Borisz Sztrugackij
Sz. Vityickij (С. Витицкий) néven is írt.
Arkagyij öccse. 1950-ben végezte el a középiskolát, a Leningrádi Egyetem matematika–mechanika fakultás csillagászat szakán tanult tovább. 1955-től 1958-ig aspiráns volt a pulkovói csillagászati obszervatóriumban, 1965-ig ott is dolgozott. 2006-ban szívinfarktuson esett át.

Regények

  • 1959. Страна багровых туч (A bíborszínű felhők bolygója, Robur, 1985–1986)
  • 1960. Путь на Амальтею (Út az Amaltheára, Galaktika, 2006–2007)
  • 1961. Полдень, XXII век (Ugrás a jövőbe, 1966)
  • 1962. Стажеры (Újonc a világűrben. 1965)
  • 1964. Трудно быть богом (Nehéz istennek lenni, 1971)
  • 1965. Понедельник начинается в субботу (A hétfő szombaton kezdődik. 1971, 2012)
  • 1965. Хищные вещи века (A század ragadozó tárgyai, Metagalaktika, 1983)
  • 1968. Улитка на склоне (Erdei kanyarulatnál, Horhos mélyiben, avagy csigák a lejtőn, Metagalaktika, 1983)
  • 1969. Обитаемый остров (Lakott sziget, 2009)
  • 1970. Отель "У Погибшего Альпиниста" (Fogadó a Halott Alpinistához, 1981)
  • 1971. Малыш (A kölyök, 1977)
  • 1974. Парень из преисподней (Fiú a pokolból, Metagalaktika, 1981)
  • 1975. Град обреченный (A kárhozott város, 2002)
  • 1976. За миллиард лет до конца света (Egymilliárd évvel a világvége előtt, 1978)
  • 1979. Жук в муравейнике (Bogár a hangyabolyban, Metagalaktika, 1983, Galaktika, 2010)
  • 1985. Волны гасят ветер (A hullámok kioltják a szelet magyarul „Válaszd az életet”, 2011)
  • 1986. Хромая судьба (Sánta sors, 1993)

Kisregények, novellák

  • 1957 Извне (Kívülről, Metagalaktika, 1983)
  • 1958 Спонтанный Рефлекс (Spontán reflex)
  • 1959 Шесть cпичек (Hat gyufaszál/Hat szál gyufa, Metagalaktika, 1983)
  • 1959 Испытание "СКР" (A Kifer-kísérlet, Metagalaktika, 1983)
  • 1959 Белый конус Алаида (Az Alaida fehér kúpja)
  • 1959 Забытый Эксперимент (Az elfelejtett kísérlet)
  • 1961-1963 Далёкая Радуга (Távoli Szivárvány) (2010)
  • 1962 Попытка к бегству (Menekülési kísérlet) (2010)
  • 1967 Второе нашествие марсиан (A marslakók második inváziója)
  • 1972 Пикник на обочине/Сталкер (Piknik a senkiföldjén / Piknik az árokparton / Sztalker)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL