Oroszország
Jevgenyij Lvovics Svarc

Jevgenyij Lvovics Svarc (Шварц, Евгений Львович), (Kazány, 1896. október 21. – Leningrád (ma Szentpétervár), 1958. január 15.) szovjet író, drámaíró, forgatókönyvíró.
Több, mint húsz színdarab, és bábjáték szerzője, nyolc játékfilm forgatókönyvírója.

Orvoscsaládba született. Apja a kazányi orvosegyetemen tanult, anyja szülészként végzett. Az apja kemény, szigorú férfi volt, míg édesanyja szelíd, kedves ember. Úgy tartják, hogy ezért Svarc már gyerekkorában képessé vált a világ különös kétértelműségének észrevételére. Bonyolult lelkületű gyerek volt. Igen hamar megtanult olvasni, és arról álmodozott, hogy regényíró lesz. Kitalált mindenféle történeteket, melyekkel halálra rémisztette magát.
Az 1910-es évek végén Jevgenyij Svarc a moszkvai jogi karon tanult, de két évet elvégezvén végképp végzett a jogi pályával, és életét az irodalomnak és a színháznak szentelte. Kezdő színészként a doni Rosztovba költözött, és beiratkozott egy színésztanodába. Mellette egy újságnál dolgozott, ahol megismerkedett Nyikolaj Olejnyikovval, akivel barátokká, és szerzőtársakká váltak.
1921-ben Szentpétervárra költözött a rosztovi színtársulattal.
Egy ideig Svarc Kornyej Csukovszkij titkáraként dolgozott. Tárcáit 1923-ban kezdte a lapokban publikálni. 1924-ben Szamuil Marsak mellett dolgozott a GOSZIZDAT-nál (Állami Könyvkiadó). Ugyanekkor közel került az írószövetség tagjaihoz is.
Műveiben a mesék szimbólumvilágát arra használja, hogy korának politikai és ideológiai viszonyait ábrázolja. A darabjai közül többet megfilmesítettek.

Színdarabjai

  • Ундервуд, 1928
  • Пустяки, (Semmiségek) 1932
  • Клад, (A kincs) 1934
  • Голый король, (A király meztelen), 1934
  • Похождения Гогенштауфена, 1934
  • Красная шапочка (Piroska és a farkas), 1936
  • Снежная королева (A Hókirálynő), 1939
  • Кукольный город, (Bábok városa) 1939
  • Тень (Az árnyék), 1940
  • Сказка о потерянном времени, (Mese az eltűnt időről) 1940
  • Дракон (A sárkány), 1944
  • Сказка о храбром солдате, 1946
  • Сто друзей, (Száz barát) 1948
  • Два клена, 1953
  • Обыкновенное чудо (Hétköznapi csoda), 1956
  • Повесть о молодых супругах, (Egy ifjú pár története) 1957

Forgatókönyvek

  • Золушка (Hamupipőke), 1945
  • Каин XVIII (XVIII. Káin), 1947
  • Первоклассница
  • Дон-Кихот (Don Quijote)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU