Mihail Alekszandrovics Solohov (oroszul: Михаил Александрович Шолохов) (Vjosenszkaja, 1905. május 24. – Vjosenszkaja, 1984. január 21.) irodalmi Nobel-díjas orosz-szovjet elbeszélő, regényíró.

Életpályája
Az orosz elbeszélő, regényíró, Mihail Solohov a doni kozákság területen fekvő, Vjosenszkajában született. Apja bevándorlóként élt a kozákok közt, foglalkozásait gyakran váltogatta. Anyja szegény családból való doni kozák lány, írástudatlan asszony volt, de hogy fiával foglalkozni tudjon, megtanult írni, olvasni.
Mihail gimnáziumban tanult, de 1918-ban megszakította tanulmányait és beállt a Vörös Hadseregbe. Az 1920-as évek elején részt vett a Don mentén garázdálkodó bandák elleni harcban. 1922-ben néhány évre Moszkvába utazott. A fővárosban különféle fizikai munkákat vállalt, hogy fenntartsa magát. Volt amikor könyvelőként dolgozott, sőt írói tanfolyamot is végzett.
Első írása a Pravdában jelent meg Teszt cím alatt. Rogyinka, magyarul Anyajegy című elbeszélése 1924-ben jelent meg nyomtatásban, két évvel később Donszkije rasszkazi, magyarul Doni elbeszélések című kötete jött ki a nyomdából. Ezekben az elbeszélésekben a polgárháború által két táborra osztott kozákság harcát ábrázolta, a szegények harcát a gazdagokéval, az apa harcát a fiúval.
1924-ben tért haza szülőföldjére, s az írásnak szentelte idejét, ugyanekkor családot alapított, Marija Petrovna Gromoszlavszkaját vette feleségül, házasságukból két fiú- és két leánygyermek született.
1926-ban kezdte írni Tyihij Don, magyarul Csendes Don című monumentális regényciklusát, mely az orosz irodalom aranykorának hagyományait követi sok száz szereplőjével, szétágazó cselekményével, ihletett természeti képeivel, őszinteségével.
Az 1930-as években írta és jelentette meg a don-vidéki kolhozmozgalomról szóló regényét Új barázdát szánt az eke címmel. Regényében a túlkapásokat is ábrázolta, de tollát leginkább a kollektivizálással kapcsolatos optimizmus vezérelte. A könyv későbbi kiadásai Feltört ugar címmel jelentek meg Magyarországon.
1933-ban felemelte szavát a sztálini kegyetlen kollektivizálás ellen, s próbálta elérni, hogy segélyt osszanak az ukrajnai éhezőknek. (Mintegy 7 millió ember halt ekkor éhen Ukrajnában). 1938-ban tiltakozott a tömeges letartóztatások ellen, emiatt hűtlenségi perrel fenyegették.
A II. világháború idején haditudósítóként dolgozott a Don mentén, első elbeszélésében, a Nauka nyenavisztyiban (magyarul a Gyűlölet iskolája), a hadra kelt don-vidéki nép első háborús évének tapasztalatait összegezte, 1942-ben tették közzé. A következő években, 1943-1944-ben részleteket közölt készülő új regényéből, Onyi szrazsalisz za rogyinu, A hazáért harcoltak című műből. A részletek a háború kezdeti időszakát, a visszavonulás nehéz napjait idézték, s a kemény harcosokká edződő munkás- és parasztkatonákat.
1957-ben jelent meg Szugyba cseloveka, magyarul Emberi sors című kisregénye, amelyért 1965-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott. A regény főszereplője német fogságba került szovjet katona, aki hazájához és családjához mindvégig hű maradt. Legidősebb fiát elvesztette a háborúban, itthon maradt családtagjai, felesége és három kiskorú gyermeke bombatámadás miatt mind életüket vesztették. Egyedül maradván egy árva gyermekkel osztja meg életének hátralévő napjait.
A személyiségtörténet ábrázolásában egyedi a szerző alkotása. A kisregényből forgatókönyvet írt Szergej Fjodorovics Bondarcsuk, majd megfilmesítette 1959-ben. Nagy sikerrel játszották a mozikban nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is.
A hazáért harcoltak című regényéből is forgatókönyvet írt Bondarcsuk 1976-ban, meg is filmesítette, sikeres film volt, de nem közelítette meg az Emberi sors sikerét. Csendes Don című regényéből is forgatókönyvet írtak, Bondarcsuk 1989-ben kezdte meg a film forgatását angol koprodukcióban, de jogi viták miatt nem fejezték be Bondarcsuk életében, az orosz változatot Bondarcsuk fia fejezte be 2006-ban.
1959-ben Hruscsovot elkísérte nyugat-európai és Egyesült Államokbeli körútjára, 1961-ben beválasztották az SZKP Központi Bizottságába. Soholov hű volt a szovjet rendszerhez. Legtöbbet szülőföldjén tartózkodott, ott is halt meg 1984-ben.

Elbeszélések

• Az anyajegy (1924)
• Sibalok magzatja
• Idegen vér
• Pusztítás
• Kolcsak, a csalán meg egyebek
• Donsszkije rasszkazi (Doni elbeszélések) (1926)

Regények

• A csendes Don. 1-4. köt. (1928-1940)
• Új barázdát szánt az eke (1930)
• Akik a hazáért harcoltak (1944)
• Emberi sors (1956)
• Feltört ugar (1960)
• Nahaljonok (1966)