Oroszország
Viktor Boriszovics Sklovszkij

Viktor Boriszovics Sklovszkij (cirill betűkkel: Виктор Борисович Шкловский), (Szentpétervár, 1893. január 24. – Moszkva, 1984. december 8.) orosz író, publicista, irodalomkritikus, forgatókönyvíró, az 1920-as évek orosz formalizmusának egyik vezéralakja. Míg a Szentpétervári Egyetemen tanult, alapító tagja volt az OPOJAZ-nak (OПOЯЗ, Társaság a Költői Nyelv Kutatásáért).
A formalizmus híveként úgy vélte, az irodalom lényege nem a tartalom mivolta, hanem a nyelvi forma, amelyet használ. 1925-ös O tyeorii prozi (A prózaelméletről), valamint 1928-as Metod piszatyelszkovo masztyersztva (Az írói mesterség metódusa) című munkáiban kifejtette, hogy az irodalom stilisztikai és formai elemek összessége, melyek segítségével az író-költő régi gondolatokat új, vagy akár meglepő formában tud közölni az olvasóval.
Sklovszkij regényeket is írt, 1917–22 között született az önéletrajzi ihletésű Szentyimentalnoje putyesesztvije (Érzelmes utazás) című műve és A Zoo. Mindkettő 1923-ban, berlini tartózkodása idején jelent meg. 1924-ben visszatért a Szovjetunióba, ahol a hatóságok feloszlatták az OPOJAZ-t és figyelmeztették Sklovszkijt, hogy ezentúl csak államilag elfogadott irodalmi szervezetekben vehet részt. Több történelmi regényt írt, Tolsztoj- , Majakovszkij-, Puskin- és Dosztojevszkij-kritikákat publikált.
Hosszú életet élt, 1984-ben hunyt el Moszkvában.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA