Oroszország
Szergej Olegovics Prokofjev

Szergej Olegovics Prokofjev (oroszul: Прокофьев, Сергей Олегович) (sz.: 1954, Moszkva), író, antropozófus. Apja Oleg Szergejevics Prokofjev (1928–1998) festő, szobrász, költő volt, anyja Szofia Leonyidovna (sz.1928) író, dramaturg.

Élete
Művelt családban nőtt fel – nagyapja Szergej Prokofjev, szülei művészek –, festészetet és művészettörténetet tanult a moszkvai művészeti főiskolán.
Már fiatal diák korában komolyan érdeklődött a keleti kultúrák és filozófiák iránt. 14 éves korában, egy Krím-félszigeti nyaralás alkalmával, a család ismerősének, Makszimilian Volosinnak a házában hatalmas könyvtárat talált, és ott találkozott először Rudolf Steiner műveivel. Akkor kezdte olvasni Steiner alapvető műveit, amik életre szóló hatást gyakoroltak rá.
Az egykori Szovjetunióban igen jelentős „földalatti” antropozófus mozgalomra lelt, tagjaival együttműködve egyre jobban elmélyült a szellemtudományban. Előbb Szentpétervárott, majd Moszkvában ismerte meg az akkor még tiltott antropozófiát. Rudolf Steiner misztériumdrámáiban két szerepet is vállalt.
1981 decemberében utazhatott először Nyugat-Európába egy csak Angliába érvényes vízummal – apja ekkor már ott élt –, ő viszont leszállt a zürichi repülőtéren és Dornach felé vette útját. A Goetheanumba, az antropozófia központjába, ahol nem sokkal később már fiatal kora ellenére figyelemre méltó előadásokat tartott. Azóta is Svájcban él, jelentős antropozófiai tevékenységet folytat. Könyveit az antropozófia alapvető műveiként tartják számon.
1990-ben egyik újjáalapítója volt az Orosz Antropozófiai Társaságnak. 2001-től kezdve az Általános Antropozófiai Társaság vezetőségének tagja. Többször tartott Budapesten is előadásokat.
Nős, felesége Astrid Prokofieff-Seufert, Waldorf-tanár.

Főbb művei

  • Rudolf Steiner und die Grundlegung der neuen Mysterien (1982)
  • Der Jahreskreislauf als Einweihungsweg zum Erleben der Christus- Wesenheit (1986)
  • Die zwölf heiligen Nächte und die geistigen Hierarchien (1986)
  • Die geistigen Quellen Osteuropas und die künftigen Mysterien des Heiligen Gral (1989);
  • Die okkulte Bedeutung des Verzeihens (1991)
  • Der Osten im Lichte des Westens I. Die Lehre von Agni Yoga aus der Sicht der christlichen Esoterik (1992)
  • Das Rätsel des Demetrius (1992)
  • Die prophetische Byline (1992)
  • Die geistigen Aufgaben Mitteleuropas und Osteuropas (1993)
  • Der Jahreskreislauf und die sieben Künste (1994)
  • Die Karmaforschung Rudolf Steiners und die Aufgaben der Anthroposophischen Gesellschaft (1994)
  • Der Fall Tomberg. Anthroposophie oder Jesuitismus (1995)
  • Die himmlische Sophia und das Wesen Anthroposophie (1995); Az égi Szófia és az Antropozófia lény (Genius, 2004)
  • Die Mysterien der Hirten und der Könige im Lichte der Anthroposophie (1998)
  • Die Anthroposophische Gesellschaft und das Wesen Anthroposophia (1999)
  • Die Begegnung mit dem Bösen und seine Überwindung in der Geisteswissenschaft – Der Grundstein des Guten (1999)
  • Der Bolschewismus als Initiationsprinzip des Bösen (1999);
  • Ewige Individualität. Zur karmischen Novalis (1999)
  • Der Osten im Lichte des Westens II. Die Lehre von Alice Bailey aus der Sicht der christlichen Esoterik (2001)
  • Der Osten im Lichte des Westens III. Die Geburt der christlichen Esoterik im 20. Jahrhundert und die ihr widerstrebenden okkulten Mächte (2002)
  • Die Grundsteinmeditation als Schulungsweg (2002)
  • Menschen mögen es hören (2002)
  • Novalis und Goethe (2002)
  • Die Grundsteinmediation. Ein Schüssel zu den neuen Christlichen Mysterien (2003)
  • Das Geheimnis der zwei Johannes-Gestalten an der Zeitwende (2004)
  • Die Beziehung des späteren Tomberg zu Rudolf Steiner und zur Anthroposophie (2004)
  • General von Magenschmerz und andere (2004)
  • Zusammengepresst. Wesenszüge von Internet und HHD (2004);
  • Was ist Anthroposophie? (2005)
  • Anthroposophie und „Die Philosophie der Freiheit” (2006)
  • Von der Beziehung zu Rudolf Steiner (2006)
  • Der Hüter der Schwelle und die «Philosophie der Freiheit» (2007)
  • Friedrich Schiller und die Zukunft der Freiheit (2007)
  • Maximilian Woloschin (2007)
  • Die esoterische Bedeutung gemeinsamer geisteswissenschaftlicher Arbeit (2008)
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros