Anton Pavlovics Csehov (Антон Павлович Чехов) (Taganrog, Orosz Birodalom, 1860. január 29. – Badenweiler, Németország, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, az úgynevezett „drámaiatlan” dráma megteremtője, a novella műfajának megújítója.

Életrajza
Anton Csehov Dél-Oroszországban, az Azovi-tenger partján fekvő Taganrog kikötővárosban született. Ő volt a harmadik gyermek a családban, hat testvére közül a legkisebbik kétévesen meghalt. Nagyapja jobbágynak született és 20 évvel az 1861. évi jobbágyfelszabadítás előtt váltotta meg saját és gyermekei szabadságát. Anton apja Taganrogban lett kiskereskedő, de vállalkozása csődbe ment, és az adósok börtöne elől 1876 tavaszán Moszkvába menekült. Később a kisebb gyerekekkel felesége is követte, Anton Csehov azonban még három évig Taganrogban maradt, hogy iskoláit befejezze. Ez idő alatt házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott, hogy megélhetését biztosíthassa. 1879-ben, a gimnázium befejezése után csatlakozott Moszkvában élő családjához, majd a szülővárosától kapott ösztöndíjjal zsebében beiratkozott a moszkvai állami egyetem orvosi fakultására.
Már az egyetemi évek alatt számos humoreszkje, szatirikus elbeszélése jelent meg moszkvai bulvárlapokban, többnyire Antosa Csehontye név alatt. 1882 őszétől a szentpétervári Oszkolki (Szilánkok) című rangosabb szatirikus lap állandó szerzője lett.
1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, ám másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett Alekszej Szuvorin Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapjának, írói hírneve egyre emelkedett. Ekkor kezdte egyre komolyabban venni az írói hivatást; az elkövetkező két év folyamán több mint száz novellát írt, és megjelent két novelláskötete, melyekkel elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat.
Az 1880-as évek közepén jelentkeztek kezdődő betegsége, a tuberkulózis (tbc) első tünetei. Betegségét is kezelendő kelet-ukrajnai utazást tett, ahol anyagot gyűjtött a később először folytatásokban megjelent A sztyepp című kisregényéhez.
1889 nyarán tuberkulózisban meghalt bátyja, Nyikolaj, akit az utolsó hónapokban maga is ápolt. Talán ez is hozzájárult, hogy a következő évben megvalósítsa tervét: felkeresi a távoli Szahalin szigetén létesített fegyenctelepeket. Elhatározásáról barátai és közeli hozzátartozói sem tudták lebeszélni. Moszkvából Szibérián át, hajón és fogaton két és fél hónapig tartó utazás után érkezett Szahalinra, ahol mintegy 10 000 fegyenc egyenkénti összeírását végezte el. Három havi megfeszített munka után, Ázsiát körülhajózva tért vissza Odesszába és onnan Moszkvába. Nem sokkal később Szuvorin társaságában nyugat-európai körútra indult. Bár Szuvorin és lapja nyíltan kormánypárti volt, kemény vitáik ellenére Csehov szellemi társának érezte őt és 15 évig kitartott mellette. Végül a franciaországi Dreyfus-per kapcsán szakított teljesen Szuvorinnal.
A városi életet egyre nehezebben viselte, a természethez és az egyszerű emberekhez közel akart élni. 1892-ben Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel együtt odaköltözött. Bekapcsolódott a helyi egészségügyi- és iskolaügyi szervek munkájába, felújította az orvosi praxist, részt vállalt a kolerajárvány elleni védekezésben; a parasztok gyógyítását ingyen végezte. A gyógyítás, az önkéntes társadalmi feladatok ellátása mellett írói munkássága a tetőpontra ért. Melihovóban készült el egyik legismertebb prózai műve, a 6-os számú kórterem, itt írta egyebek mellett a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint egészen újszerű drámáját, a Sirályt.
A Sirály 1896. őszi bemutató előadása azonban, valamint az 1898-ban írt Az erdő szelleme című darabja megbukott. A Sirály bukása rendkívül megviselte, nem is akart többé drámát írni. Miután találkozott az akkor alakuló moszkvai Művész Színház vezetőivel, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal és Nyemirovics-Dancsenkóval, megváltoztatta elhatározását, munkásságuk ettől fogva jelentős mértékben összefonódott. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsit (1899), a Három nővért (1901) és a Cseresznyéskertet (1904) is. 1901-ben Csehov feleségül vette Olga Leonardovna Knipper (1870–1959) színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban.
1897 tavaszán betegsége súlyosbodott. Változtatni kényszerült hajszolt életmódján, orvosai tanácsára Délen kellett élnie. Szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott. Itt telket vásárolt és egy évvel később már saját újonnan épült házában töltötte a téli hónapokat, közben vágyakozva gondolt Moszkvára és a színházi szezonban ott fellépő feleségére. Művei összegyűjtésén és két utolsó drámáján dolgozott. Bár egyre kevesebbet írt, ekkor keletkezett a Szakadékban című kisregénye és egyik legszebb elbeszélése, A kutyás hölgy. 1900-ban Csehovot az akadémia tiszteletbeli tagjává választották (Tolsztojjal és Korolenkóval együtt), de két évvel később megvált tagságától tiltakozásul, amiért Makszim Gorkij a már megszavazott akadémiai tagságot mégsem kaphatta meg.
1904 januárjában, a Cseresznyéskert moszkvai bemutatóján ünnepelték meg 25 éves írói jubileumát. Amikor néhány hónappal később Jaltából újra Moszkvába érkezett, hirtelen rosszabbul lett, feleségével gyógykezelésre külföldre utazott. Németországban, Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában érte a halál. Sírja a novogyevicsi temetőben áll, egykori jaltai és melihovói háza ma múzeum.

Színművek
Platonov (1881)
A dohányzás ártalmasságáról (1886, 1902)
Ivanov (1887) – első drámája
A medve (1888)
Az erdő szelleme (1889)
Sirály (1896)
Ványa bácsi (1899–1900)
Három nővér (1901)
Cseresznyéskert (1904)
Lakodalom

Ismertebb novellák
A csinovnyik halála (1883)
Perpetuum Mobile (1884)
Vologya (1887)
Hattyúdal (1888)
A párbaj (1891)
A 6-os számú kórterem (1892)
A kutyás hölgy (1899)
Rotschild hegedűje ( 1894)[1]
Kaméleon
A lónevű

Kisregény
Dráma a vadászaton (1884–1885)
A sztyeppe (1888)