Oroszország
Pjotr Alekszejevics Kropotkin

Pjotr Alekszejevics Kropotkin (Moszkva, 1842. december 9. – Dmitrov, 1921. február 8.) orosz herceg, földrajztudós, a darwini evolúciós elmélet híve.

Élete
A cárizmus ellen lázadó radikális értelmiségiként hamar bebörtönözték, de sikerült nyugatra szöknie, s rövidesen az anarchista mozgalom vezetője lett. Kropotkin volt az anarchokommunizmus megalapítója. Nézetei szerint az államhatalom a kényszer és erőszak megtestesítője, pedig a kölcsönös segítségnyújtáson alapuló társulások nemcsak lehetségesek, de evolúciós szempontból magasabb rendűek is. Olyan decentralizált társadalom volt az eszmeképe, amelyben önálló kommunák egyesítik a városi civilizáció és tudományos alapú mezőgazdaság előnyeit. A termelőeszközök közös tulajdonán nyugvó szolidáris közösségek híve volt, és nézeteit igyekezett az evolúció elméletével is tudományosan alátámasztani. Az általa ideálisnak tartott társadalom előképét a középkori városállamokban vélte felfedezni,amelyek hosszú időn át komoly önállóságra tudtak szert tenni. Az anarchista értelmiségiek feladata szerinte a forradalmi eszmék terjesztése a fennálló uralmi rend ellen, de nem gondolkodott önálló politikai szervezetben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (1917) után visszatért Oroszországba, de csalódva a bolsevik rendszerben, visszavonult a politikától.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU