Nyikolaj Vasziljevics Gogol (orosz nyelven: Николай Васильевич Гоголь, ukrán nyelven: Микола Васильович Гоголь; Szorocsinci, 1809. április 1.Gerg. [március 20.Jul.] – Moszkva, 1852. március 4. Gerg. [február 21.Jul.]) ukrán származású orosz író. Az orosz irodalom klasszikusa, az orosz széppróza és drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja.

Élete
Az Orosz Birodalomnak egy, ma Ukrajnához tartozó részén, a Poltavai kormányzóság Szorocsinci (ma: Veliki Szorocsinci) falujában született ukrán nemesi családban. Apja, Vaszilij Afanaszjevics Gogol-Janovszkij kb. 1000 hektár földbirtokkal és 300-400 jobbággyal („lélek”-kel) rendelkezett, intéző volt a szomszéd nagybirtokosnál, mellesleg kedvtelésből ukrán nyelvű vígjátékokat írogatott. Régi kozák családból származott, de ősei között lengyelek is voltak; erre utal a Janovszkij név is, melyet később az író elhagyott. A férjénél több mint 10 évvel fiatalabb feleség mélyen vallásos, törékeny asszony volt, aki nem sokkal gyermekei születése után meghalt. A gyermekek közül csak Nyikolaj és négy nővére érte meg a felnőtt kort.
Nyikolaj Gogol kezdetben egy poltavai iskolába járt, majd kilenc éves öccse halála után, 1821-ben Nyezsin város líceumába íratták be, ahol hét évig tanult. Az iskolai színielőadásokon kitűnt komikumra hajló előadói tehetségével, részt vett a diákfolyóirat készítésében; szépirodalmi műveket is írt, ezek azonban nem maradtak fenn. 1825-ben apja meghalt. Bár így ő lett a család egyetlen férfi tagja, mégis folytathatta tanulmányait és 1828-ban elvégezte a líceumot. Ez lehetőséget adott arra, hogy hivatalnoki állást vállaljon. Az unalmas ukrajnai kisvárosi élet és az iskola egyre fojtóbb kötöttségei után végre ajánlólevéllel zsebében a fővárosba utazhatott.

Szentpétervár
1828 utolsó napjaiban, nagyra törő, de homályos elképzelésekkel fejében érkezett Szentpétervárra. Kezdetben nem vállalt állást, bár nem nagyon tudta, mihez kezd a fővárosban, ahol ráadásul egy vidékről jött fiatalember számára drága volt az élet. Vonzotta az irodalom, a színház, a színészi pálya, de a történelem és a festészet is; egy ideig a Művészeti Akadémiát látogatta. Nyugtalan útkeresés után és csalódások árán jutott el az irodalmi sikerhez.
Lényegében Szentpéterváron kezdődött el és teljesedett ki írói munkássága. Első (álnéven) megjelent munkáját, a Hans Küchelgarten című romantikus idillt még Nyezsinben írta (1827), de csak itt adta ki 1829 nyarán, saját költségén. A lesújtó kritikai fogadtatás miatt azonban a kinyomtatott példányokat összeszedte és elégette. Nem teljesen tisztázott okból hajóra szállt és külföldre, Lübeckbe utazott, de hamarosan visszatért. Színésznek jelentkezett, ám alkalmatlannak találták, ebben valószínűleg előnytelen megjelenése is közrejátszott. Év vége felé végül állami szolgálatba lépett: írnok lett, később valamivel feljebb léphetett a hivatalnoki ranglétrán. 1831 márciusában kilépett a hivatalból, történelemtanárként, házitanítóként kereste kenyerét.
Első novellája (még név nélkül) 1830 elején jelent meg egy ismert folyóiratban, és az év folyamán különböző álneveken néhány további novelláját is kiadták. Közben neves irodalmárokkal ismerkedett meg, köztük Zsukovszkijjal, 1831 májusában pedig Puskinnal, akit régóta csodált, és aki segítette írói kibontakozását. Első novellagyűjteménye, az Esték egy gyikanykai tanyán első kötete 1831 őszén, második kötete a következő év tavaszán jelent meg. Gogol ekkorra már a főváros irodalmi életének ismert és elfogadott alakja lett.
1832 nyarán hazalátogatott családjához. Útja Moszkván át vezetett, ahol szintén befolyásos értelmiségiekkel, köztük a szlavofil nézeteket valló Akszakov-család tagjaival kötött barátságot. Mindenütt jelentős íróként fogadták, műveiből tartott felolvasásaival, humorával, parodizáló tehetségével rendre elismerést aratott.
Egy ideig mégis úgy látszott, hogy tudományos pályára lép: barátai segítségével 1834-ben a pétervári egyetem történelem tanszékének tanárává nevezték ki. Egy évvel később azonban lemondott és nem is lépett többé állami szolgálatba. Közben intenzíven dolgozott. Munkáit 1835 elején két külön könyvbe gyűjtve jelentette meg: az Arabeszkek néhány jelentős elbeszélés, valamint cikkek, tanulmányok különös egyvelege; a Mirgorod című kötetében négy kisregénye, köztük az azóta is népszerű Tarasz Bulba kapott helyet.
1835-ben Gogol színdarab írásával is próbálkozott, de annak csak töredékei maradtak fenn. Legnagyobb, ma már klasszikusnak számító színműve, A revizor 1836 tavaszán készült el. (Évekkel később jelentős mértékben átdolgozta.) Hogy a cenzúrát megkerüljék, Gogol pártfogói a kész művet eljuttatták a cárhoz, így az előadásra és a kinyomtatásra maga a cár adott engedélyt. A vidéki orosz kisváros urait kipellengérező, vígjátéki fordulatokban bővelkedő színmű bemutatóját 1836 áprilisában tartották meg Péterváron. Az előadást I. Miklós cár is megtekintette és állítólag jól mulatott. Moszkvában május végén mutatták be a színművet.
Gogolt a bemutató sikere csalódással töltötte el, ő ugyanis nem bohózati tréfának szánta, hanem változásra felhívó, jobbító szándékkal írta a darabot. Ráadásul a bemutató utáni kritikák elutasítóan, kifejezett ellenérzéssel fogadták, az írót ez még inkább elkeserítette. Alig két héttel a május végi moszkvai bemutató után elhagyta Oroszországot.

Külföldi évei
Németországba, majd Svájcba utazott, onnan ősszel Párizsba érkezett. 1837 februárjában ott kapta a hírt Puskin haláláról, ami nagyon érzékenyen érintette; a következő hónapban elhagyta a francia fővárost és Rómában telepedett le. Itt ismerkedett meg Joszip Vielhorszkival, akivel szerelmi kapcsolatra lépett. Az ezt követő 12 évet – két oroszországi látogatását leszámítva – országokat, városokat, házigazdákat váltogatva hazájától távol töltötte.
Szerény írói honoráriumán kívül főként kölcsönökből, adományokból élt. Sokat utazott, színházakba, múzeumokba járt, hónapokon át arisztokrata családoknál vendégeskedett. Közben cikkeket, tanulmányokat írt, otthoni ismerőseivel intenzív levelezést folytatott, elsősorban azonban fő műve, a Holt lelkek elkészítésén dolgozott. A regény első kötetét, melynek ő maga a „poéma” műfaji megjelölést adta, közel hat évi munka után, 1841 nyarán fejezte be és ekkor hazautazott.
A könyv kiadását Moszkvában a cenzúra előbb megtiltotta, de barátok és pártfogók segítségével, jelentős változtatások árán Szentpéterváron mégis engedélyezték, így az végül 1842 május végén jelenhetett meg. Két héttel később az író ismét külföldre, Nyugat-Európába utazott és csak hat év múltán tért vissza Oroszországba.
Ezeket az éveket lelkiállapotának romlása, alkotóerejének fokozatos kihunyása jellemezte. Hol szeretett Itáliájában, hol váltogatva Párizsban, Nizzában, Frankfurtban, Düsseldorfban élt, gyakran barátai társaságában időzött. Miközben a Holt lelkek második részén dolgozott, hatalmasra növekedett benne elhivatottságának érzése, küldetéstudata. Az erkölcsi tökéletesség keresése közben teljesen átadta magát a vallási miszticizmusnak, olykor szinte prófétai hangon osztotta intelmeit, erkölcsi tanácsait. Két alkalommal is (1843-ban, majd 1845 nyarán) elégette a Holt lelkek második részének elkészült kéziratait.
1847 elején jelent meg utolsó könyve Válogatott szemelvények barátaimmal folytatott levelezésemből címen. A levelekből, intelmekből, vallomásos jellegű írásokból álló könyv egyik részében Gogol megtagadta korábbi műveit, mert úgy látta, hogy nem méltóak arra a magasztos célra, amelynek elérésére ő rendeltetett. Az oroszországi kritika élesen reagált a könyv megjelenésére. Belinszkij, aki Gogol tehetségét és írásait korábban lelkesen dicsérte, most a könyv megjelenését szinte árulásnak fogta fel és felháborodott hangú nyílt levélben utasította vissza szerzője újkeletű nézeteit. 1848-ban Gogolnak sikerült megvalósítania régi tervét: vallási rajongástól eltelve Jeruzsálembe látogatott. Mint oly sokszor életében, itt is csalódások várták. Innen útja egyenesen hazájába vezetett.

Ismét Oroszországban
Először anyjához, Vasziljevkában lévő birtokukra érkezett, ott töltötte a nyarat. Utána ismerőseit, barátait kereste fel, a fővárosba, majd Moszkvába látogatott, hosszabb időt töltött Odesszában. Végül 1851 nyarán Moszkvában telepedett le, Alekszandr Petrovics Tolsztoj gróf házának két szobájában lakott, ez volt utolsó otthona. Továbbra is dolgozott a Holt lelkek folytatásán, de állandóan kételyek gyötörték, a munkával alig haladt. Lelki támasza, a szigorú Matvej atya egyre jobban uralta, az irodalmi tevékenység teljes feladását kívánta tőle; Gogol lelki válsága, belső meghasonlása egyre erősödött.
1852 egyik téli éjszakáján ismét elégette készülő, vagy talán csaknem kész regénye kéziratait. A koplaló, aszkézist vállaló író tíz nappal később szinte orvosai kezei között hunyt el, akik félrekezelték, illetve feltehetően nem ismerték fel betegségének lelki természetét.

Prózai művek
 - Esték egy gyikanykai tanyán (novellagyűjtemény; benne többek között:)
 - A szorocsinci vásár

• Szent Iván-éj
• Májusi éjszaka
• Az elveszett levél
• Szörnyű bosszú
• Karácsony éjszakája

 - Arabeszkek (elbeszélések, cikkek, tanulmányok vegyesen; köztük:)

• A Nyevszkij proszpekt
• Az arckép
• Az őrült naplója

 - Mirgorod (kisregények)

• Régimódi földesurak
• Hogyan veszett össze Ivan Ivanovics Ivan Nyikiforoviccsal?
• Vij
• Tarasz Bulba

 - Az orr
 - A köpönyeg
 - Válogatott helyek barátaimmal folytatott levelezésemből (levelek, tanulmányok)
 - Holt lelkek

Színpadi művek
 - A revizor
 - Háztűznéző (kétfelvonásos)
 - Kártyások (egyfelvonásos)