Oroszország
Iszaak Emmanuilovics Babel

Iszaak Emmanuilovics Babel (Исаак Эммануилович Бабель), (Ogyessza, 1894. július 13. (* Julián-naptár sz. július 1.) – Moszkva, 1940. január 27.), orosz író, drámaíró, újságíró.

Iszaak Babel Ogyessza zsidónegyedében született és nevelkedett. Gimnáziumot, kereskedelmi iskolát végzett.
16 évesen franciául írta első elbeszéléseit, de ezek nem maradtak fenn. 1916-ban Szentpéterváron Gorkij fedezte fel, közölte két novelláját. Számtalan foglalkozást kipróbált, volt tördelő-szerkesztő, riporter és élelmiszer-begyűjtő. 1920-ban Bugyonnij Első Lovashadseregében, a lengyel–szovjet háborúban vett részt tudósítóként és tolmácsként.
1921-ban ismét írni kezdett, elbeszéléseit Majakovszkij lapja, a Lef, illetve Alekszandr Voronszkij Krasznaja nov (Vörös ugar) című folyóirata közölte. Néhány év alatt adta közre azokat a novelláit – 1921–1925 között kb. ötvenet –, melyeket később ciklusokba foglalt. Így jelent meg önálló kötetként a Lovashadsereg (először 1926-ban), illetve a négy elbeszélésből álló Ogyesszai történetek (1931).
1931–32-ben további kilenc elbeszélése jelent meg, nagy részük az 1925-ben publikált önéletrajzi jellegű „Galambdúcom története” és „Az első szerelem” című novellákhoz illeszkedik.
Két novelláját 1933-ban a cenzúra betiltotta, további kettő pedig 1934-ben jelent meg. Közben többször járt Nyugat-Európában, 1935-ben Párizsban felszólalt egy antifasiszta kongresszuson.
Utolsó négy elbeszélését 1937-ben publikálta. 1939 őszén novellaciklust készült megjelentetni Új elbeszélések címmel. Májusban azonban koholt vádak alapján letartóztatták, kéziratait elvitték, majd megsemmisítették.
Babelt 1940. január 27-én kivégezték. 1954. december 18-án rehabilitálták.

Művei
Babel viszonylag keveset írt. Művei, elbeszélései önéletrajzi ihletésűek. Két alapvetően meghatározó élménye a gyermekkor és a polgárháború. Az író inkább a rövid novella mesterének tekinthető. Rendkívül sokat és precízen dolgozott alkotásain. Nem a mindennapi élet tipikus helyzeteit keresi műveiben, hanem különleges helyzetbe állítja a szereplőket. A novellákban keverednek a romantikus, fantasztikus, naturalisztikus és groteszk elemek.
Lovashadsereg (1926) című novellakötetével heves vitákat váltott ki az irodalmi életben. Maga Bugyonnij, a hadsereg vezetője is támadta az írót: a valóság meghamisításával és a sereg karikírozásával vádolta.

Novellaciklusai

  • Lovashadsereg (Конармия, 1926) novellák
  • Ogyesszai történetek (Одесские рассказы, 1931) novellák

Színművek

  • Alkony (dráma), bemutatták Ogyesszában 1927-ben, Moszkvában 1928-ban.
  • Marija (dráma), írta 1935-ben. Életében nem mutatták be.

Forgatókönyvek
Babel forgatókönyvírással csak a megélhetési gondok miatt kezdett el foglalkozni. Ennek ellenére még az igénytelenebb munkákat is igyekezett nagy gonddal végezni. Ezekből a munkáiból igen kevés maradt fenn.

Némafilmek:

  • Benya Krik (1926) Az Ogyesszai történetek novellái alapján. A filmet eredetileg Eizenstein rendezte volna, de végül nem ő, hanem bizonyos Vilner készítette el az ogyesszai filmstúdióban. Bemutatták 1927 elején.
  • Vándorcsillagok (1926) Sólem Aléchem azonos című regénye alapján. A filmet bemutatták 1927 januárjában Kijevben, egy év múlva Moszkvában.
  • Kínai malom (1927). Rendezte Ljovsin.
  • Upton Sinclair Jimmy Higgins című regényéből írt forgatókönyvet. A filmet bemutatták 1928 októberében Ogyesszában, decemberben Kijevben.

Hangosfilmek:

  • 1936 – Eisensteinnel dolgozott együtt a Bezsin rétje forgatókönyvén. A korábban leforgatott vátozatot a bírálatok miatt nem fogadták el; a film végül nem készült el.
  • 1937–38 telén – Nyikolaj Osztrovszkij Az acélt megedzik című regényéből. A kijelölt rendező Dovzsenko lett volna, de a film nem készült el, a regényt 1942-ben mégis megfilmesítették.
  • Sztáraja tér 4. – A forgatókönyv szövege fennmaradt, de ebből sem készült film.
  • 1939 nyarán – Mark Donszkoj Gorkij-trilógiá-ja befejező részének forgatókönyvét kellett volna elkészítenie, amikor letartóztatták.
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU