Oroszország
Penza

Penza (oroszul Пенза) város Oroszország európai részén, Moszkvától délkeletre. A Penzai terület közigazgatási, gazdasági és kulturális központja. Lakossága: 517 311 fő (a 2010. évi népszámláláskor). A város neve valószínűleg a Penza, Penzjatka folyó nevéből származik; a folyónév eredete azonban nincs tisztázva.

Fekvése
A Volgamenti-hátság nyugati részén, a Szura folyó két partján, a Penza folyó torkolatánál fekszik. A Szurán följebb, a várostól 10 km-re az 1970-es években nagy víztározót alakítottak ki.

Történeti áttekintés
A település elődjét az orosz állam akkori délkeleti határán, a védelmi rendszer egyik őrhelyeként alapították 1663-ban, a Penza folyó partján. 1708-tól a Kazányi kormányzósághoz tartozott, 1719-től egy kisebb közigazgatási egység központja volt. 1801-ben kormányzósági várossá nyilvánították, ekkor indult fejlődésnek mint kormányzósági székhely.
Miután az ország határa távolabbra került, a település stratégiai szerepe a 18. század első harmadában megszűnt, és a körzetben a század második felében jelentős nemesi földbirtokok jöttek létre. Az 1781-ben jóváhagyott városi és kormányzósági címerben a három gabonakéve a mezőgazdaság (főként a rozs és az árpa) fontosságára utalt. Penza elsősorban a szesz- és gabonakereskedelem, a malomipar központja lett, az itt őrölt lisztet hajón szállították az északi orosz nagyvárosokba. Ekkoriban Penzát a „kereskedők városának” is nevezték. Fejlődését elősegítette, hogy 1874-ben ide is elérkezett a vasút. A 19. század végén a városban 160 kisebb-nagyobb üzem, gyár működött; kiemelhető közülük a papírgyár, melyet 1850-ben az egyik leggazdagabb helybeli gabonakereskedő alapított.
Az alapvető iskolákon kívül itt alakult meg 1882-ben az ország egyik első zeneiskolája. A kormányzó által a városra hagyott gazdag kép- és könyvtár képezte alapját az 1892-ben megnyitott képtárnak és könyvtárnak, valamint a nagy összegű adományból életre hívott, az országban egyik legkorábbi képzőművészeti iskolának (1898).
A szovjet hatalom idején, 1928-ban a Penzai kormányzóságot megszűntették, ekkortól Penza előbb a Középső-Volga vidékhez, későbbi nevén Kujbisevi vidékhez, majd a Tambovi területhez tartozott. 1939-ben az akkor kialakított Penzai terület székhelye lett.
A második világháborúban a harcok elől Penzába telepített gyárakban többek között aknavetők gyártását szervezték meg. A háború után az áttelepített és részben itt is hagyott üzemek képezték az alapját az ipar további erőteljes fejlesztésének. A város újabban létesített negyedeit többségében a Szura jobb partján alakították ki.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU