Oroszország
No, megállj csak!

 

A No, megállj csak! (eredetileg oroszul Ну, погоди! [Nu, págágyi]) egy szovjet animációs rövidfilmsorozat (rajzfilm), mely a Szojuzmultfilm filmstúdió gondozásában készült 1969 és 1986 között.
Az első széria első része 1969. január 1-jén került adásba, a farkast megszemélyesítő Anatolij Papanov halála miatt 1986-ban pedig az utolsó. Az azóta kultuszfilmmé nőtt sorozat korábbi fel nem használt felvételeiből összevágva 1993-ban (még Papanov hangjával) kiadtak egy újabb szériát.
2004-ben új szinkronnal (Igor Kristenko) egy újabb széria született, melynek sikerén felbuzdulva 2006 elejére elkészült újabb 20 rész (mely egyben a 19. évad), és már készül a 20. évad is.


Szereplők
A sorozatnak két főszereplője van: a Farkas (Волк) és a Nyúl (Заяц)

Farkas
Kezdetben olyan, mint egy huligán: erős dohányos, aki előszeretettel éli ki vandál hajlamait amin csak lehet, gyakran kisebb-nagyobb törvényeket is áthágva. Másfelől azonban próbálkozásai, hogy elkapja a Nyulat, gyakran hihetetlen mutatványokra is rákényszerítik, melyekben egyéb képességeiről is számot ad, például kiválóan tud műkorcsolyázni, balettozni, gitározni és motorozni roppant erős, rocker motorján. Énektudását is megcsillantja, az első részben például a kötélen felfelé mászva a szovjet rendszerben csupán megtűrt Vlagyimir Viszockij dalát (Dal a barátokról – Пecня o дpyгe) dúdolja. Habár nem tehetségtelen, mégis minden próbálkozása a Nyúl elkapására rendre visszafelé sül el. Ahogy a sorozat halad előre, úgy lesz egyre céltudatosabb, nem egy nyulat szeretne elkapni, hanem a Nyulat, melynek érdekében nem riad vissza drasztikusabb módszerek alkalmazásától sem.

Nyúl
A Nyúl rendszerint a pozitív hőse a sorozatnak, habár sokkal kevesebbet szerepel, mint a farkas és karaktere sincs olyannyira kidolgozva – mely miatt sokan a farkassal szimpatizálnak – szereplése rendszerint a farkas előli menekülésre korlátozódik. Csak az újabb epizódokban került jobban kidolgozásra a figurája, illetve lett aktívabb szereplője a sorozatnak és a menekülésen túl párszor például egyenesen megmenti a Farkast saját csapdájából, vagy a kilátástalan helyzetből, ahová került.

Egyéb szereplők
Több visszatérő szereplője is van a rajzfilmnek, ezek közül a roppant erős Víziló (Бегемот) tűnik fel legtöbbször (hol rendőr, hol teremőr a múzeumban, hol boltos, hol gyalagos stb.), illetve a Macska (Кошка), aki bűvész, számos színpadi produkcióval tűnik fel, aki roppant érzékeny a tapsra, nagyon igényli azt. Több kisebb szerepben tűnnek fel különböző barátságos medvék is.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU