Oroszország
Rendőrakadémia 7.

 

Egy orosz maffiózó, Konstantyin Konali megfertőzte a világot egy játékprogrammal, de nagyobb hatalomra vágyik. Az orosz rendőrök az amerikai kollégák segítségét kérik, így érkezik meg Moszkvába Lassard parancsnok és válogatott különítménye. Lassard persze már a repülőtérnél bajba keveredik, egy másik kocsiba száll be, így egy orosz családhoz kerül, akik éppen temetik a rokonukat. Az orosz hadnagy, akinek az amerikaikra kellene vigyáznia, az eltűnt Lassard helyett egy szállodai alkalmazottat zár be Lassard szobájába, felbérelve, hogy mindig mondja azt, ha kopognak, hogy a fürdőszobában van, majd csatlakozik. A többiek közben ilyen-olyan kalandokba kerülnek, szokás szerint, majd egy álruhás akció után Konali közelébe férkőznek, és egy balett-előadás során megpróbálják letartóztatni. Közben a számítógépzseni Connors segítségével sikerül kideríteni, hogyan akarja Konali elérni a világ összes számítógépét: az új játékával. szerencsére a film végére a főhősök ezt meghiúsítják, és még Lassard is előkerül, és letartóztatja Konalit.

Visszatérő szereplők

  • George Gaynes
  • David Graf
  • Leslie Easterbrook
  • Michael Winslow
  • G. W. Bailey

Új szereplők

  • Claire Forlani - Katrina
  • Charlie Schlatter - Kyle Connors kadét
  • Christopher Lee - Alexandrei Nikolaivich Rakov parancsnok
  • Ron Perlman - Konstantyin Konali
  • Gregg Berger - Talinsky
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU