Oroszország
Arany Sas díj

Az Arany Sas díj (oroszul: премия Золотой орёл) Oroszország egyik legrangosabb nemzeti filmes szakmai díja. Évenkénti odaítélésével főként az oroszországi televíziós- és filmművészet legjobbnak tartott alkotásait és alkotóit részesítik elismerésben.


Az alapító szervezet
A díjat az Oroszországi Nemzeti Filmművészeti és Filmtudományos Akadémia alapította 2002-ben, lényegében a Golden Globe-díj mintájára.
A filmakadémia Nyikita Mihalkov filmrendező kezdeményezésére jött létre, szintén 2002-ben. Alapítói: az Oroszországi Filmkészítők Szövetsége, a tudományos akadémia, a kulturális minisztérium, a két központi oroszországi tv-csatorna és a Rosszijszkaja Gazeta című napilap. 2003 elején az akadémiának 14 osztálya, több mint 200 rendes– és levelező tagja volt. Elnöke a kezdetektől Vlagyimir Naumov filmrendező.
Az elnök szerint ez „teljes értékű” filmakadémia, melynek fő tevékenységi köre a televíziós– és filmművészettel, a gyártással és forgalmazással kapcsolatos tudományos, módszertani és kutatómunka, emellett azonban számos gyakorlati kérdést is meg kell oldania. Ebben fontos szerepe van az általuk alapított Arany Sas díjnak is.
Megjegyzendő, hogy amikor ezt a filmakadémiát életre hívták, már létezett egy másik hasonló nevű intézmény, az Oroszországi Filmművészeti Akadémia, valamint az általa 1987-ben alapított nemzeti filmes díj, a Nika. 2002 óta tehát Oroszországban évente két nemzeti filmes díjat ítélnek oda, egymástól függetlenül.


Az Arany Sas díj
A díjazottakat egy előzetes válogatás után az akadémia rendes és levelező tagjai választják ki titkos szavazással. A mozifilmek mellett a televíziós műfajok is külön díjakban részesülnek. A díjakat évente a Moszfilm I. számú stúdiójában ünnepélyes keretek között adják át.

Kategóriák

  • A legjobb játékfilm
  • A legjobb rendezés
  • A legjobb forgatókönyv
  • A legjobb operatőr
  • A legjobb női főszereplő a mozifilmben
  • A legjobb női főszereplő a tvben
  • A legjobb férfi főszereplő a mozifilmben
  • A legjobb férfi főszereplő a tvben
  • A legjobb női mellékszereplő
  • A legjobb férfi mellékszereplő
  • A legjobb díszlet
  • A legjobb jelmez
  • A legjobb filmzene
  • A legjobb vágás
  • A legjobb szinkronrendező
  • A legjobb mini-sorozat vagy tv-film
  • A legjobb tv-sorozat
  • A legjobb nem-játékfilm
  • A legjobb animációs film
  • Az Oroszországban bemutatott legjobb külföldi film
  • A világ filmművészetének gazdagításáért
 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU