Társadalmi, történelmi háttér
Európa államai közül Oroszországban a 19. sz. közepén rendkívül hátrányos helyzetben volt. Itt következett be legkésőbb a polgári átalakulás, itt élt legtovább a középkor, itt volt legnagyobb a nyomor és a szellemi elmaradottság. Óriási volt a bürokrácia, s a titkos rendőrség által támogatott igazságtalan jogi rendszert minden szinten a korrupció uralta. A társadalmi problémák jó része a jobbágyság intézményében gyökerezett, s káros hatásai áthatották az élet minden területét, így a reformok a jobbágyság eltörlésére koncentrálódtak. (Jobbágyfelszabadításra csak 1861 után került sor.)

Az önálló orosz zenekultúra kibontakozása
Az orosz irodalom ez időszakban a művészetek közül elsőnek tárta fel az orosz valóságot. (Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj). A zeneművészet - bár valamivel később - szintén felzárkózott az irodalomhoz és szoros kapcsolatban állt vele. Kezdetben a nyugati zene - olasz és francia opera - dominált, s az operabemutatók helyszínéül a fényűzően berendezett Pétervár udvari rezidenciája szolgált. S bár a nyugati zene hatása hátráltatta a hazai zeneművészet kibontakozását, ugyanakkor példát mutatva, formai és tartalmi elemeket kölcsönözve segítette is a megerősödését. 1836-ban döntő fordulatot jelentett Mihail Ivanovics Glinka: "Ivan Szuszanyin" c. operája.
Bár Glinka arisztokrata származású volt, egész művészetét áthatja az orosz nép iránti szenvedélyes szeretete. Zenei világa 2 nagy forrásból táplálkozott: az orosz népdal és az olasz operaszínpad, melyet nyugat-európai tanulmányútja alkalmával ismert meg. Ivan Szuszanyin c. operájában Szuszanyin a népi hős, a hazafi típusa volt, aki az ellenséges sereget egy áthatolhatatlan erdőbe vezeti, hogy aztán ő is ott vesszen. Az orosz opera történetébe e műben van először jelentős szerepe a nép és az ellenséges hadsereg drámaian konfliktusteli jeleneteinek. Az opera fináléja az orosz nép megdicsőülése. nem volt tehát véletlen az Ivan Szuszanyin 1836-os szentpétervári premierjének fergeteges sikere a demokratikus irányultságú társadalmi körökben. A feudális nemesség azonban gúnyosan "kocsis"-zenének nevezte, s a mű címét a cár parancsára "Életünket a cárért"-ra kellett változtatni, mivel a jobbágyi Oroszországban nem létezett nagyobb áldozat, mint az, amit az istenért vagy a cárért hoztak. Glinka már e művében kialakította az orosz nemzeti opera alaptípusát, amely hazai zenei forrásokból építkezik és amelyhez később minden orosz zeneszerző mint kiindulóponthoz tér vissza.
Második, "Ruszlán és Ludmilla" c. operáján közel öt évig dolgozott. Az ihletet Puskin epikus mesekölteményéből merítette, s ez a képzeletbeli téma módot adott arra, hogy a zenei képzelőerőt határtalan magasságokba emelje. Glinka nemcsak a régi orosz dallamok motívumaival dolgozott, hanem az egzotikus-keleti - arab, perzsa, kaukázusi - zene táncelemeivel is. Az elsők között volt, akik használták az egészhangjegyes skálát, a bővített hármashangzatokat, a merész zenei harmóniákat. Mivel Berliozhoz szoros barátság fűzte,  bátran merített az ő ötletdús hangszereléséből is, ezt azonban mesteri módon alárendelte az orosz zenei hangzásvilágnak. Bár életműve nem terjedelmes, zenetörténeti jelentősége vitathatatlan, hiszen művészetével és egész lényével pártfogolta az orosz művészet ébredező demokratikus törekvéseit.

A 19. századi orosz művészet kibontakozása éles harcok közepette zajlott le. Az értelmiség két táborra szakadt:  

a) nyugatosok: az ország nyugati mintára történő átalakítása mellett, a polgári átalakulás mellett döntöttek.

b)"szlávofilek" a konzervatívszárny: félt a nyugati felvilágosult szellem beáradásától, s mereven ragaszkodott a hagyományokhoz. Volt egy időszak, amikor a két irányzat harca a zenei életen belül is érezhető volt.