Oroszország
Hitel Magyarországnak?

A Sberbank 2012 végéig összesen 200 millió euró vállalati hitelt akar kihelyezni Magyarországon - mondta Szergej Gorkov, az orosz Sberbank (Szberbank) nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor miniszterelnök is tárgyalt a Sberbank Budapesten tartózkodó vezetőivel – erősítette meg a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI értesülését. Havasi Bertalan ezzel kapcsolatban annyit közölt: "a felek komoly megbeszélést folytattak". Szergej Gorkov sajtótájékoztatóján kiemelte: a közép- és kelet-európai országokban, köztük Magyarországon is a kis- és közepes vállalkozások pénzellátására fókuszálnak, és "hidakat" építenek ki a magyar és orosz cégek, illetve a FÁK-országok vállalatai közötti együttműködésében. A lakossági szektort is fejleszteni akarják, főleg az új technológiákra, az on-line megoldásokra koncentrálnak, a stratégiát ősszel véglegesítik. Szergej Gorkov elmondta: jövő év végétől a Volksbank név helyett Magyarországon is a Sberbank nevet használják. Február közepén Bécsben jelentették be, hogy véglegesítették az addig osztrák többségi tulajdonban lévő Volksbank International (VBI) adásvételi szerződését. A megállapodás szerint a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait, köztük a Magyarországi Volksbank Zrt.-t tulajdonosként birtokló VBI száz százalékban az orosz bank tulajdonába került. A VBI összesen kilenc országban van jelen a térségben, az adásvétel egyedül a romániai leánybankra nem vonatkozott. A VBI vételára 505 millió euró volt.

A Sberbank a VBI csoport száz százalékos tulajdonosaként 8 közép-kelet európai országban – Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia Hercegovinában, Szerbiában, Magyarországon, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban és Ukrajnában – összesen mintegy 300 bankfiókkal és több mint 600.000 ügyféllel rendelkezik.
A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a Sberbank támogatásával a VBI úgy kívánja növelni jelenlétét a kkv-k körében, hogy teljes körű szolgáltatásokat nyújt számukra - a hagyományos banki szolgáltatásoktól az innovatív, nem banki szolgáltatásokig - valamint azzal, hogy rövid hitelbírálati időt biztosít ügyfelei számára a piacon.
A VBI az első számú partnere kíván lenni a közép- és kelet-európai régió azon vállalatainak, amelyek a közép-kelet európai országok közötti vagy a Független Államok Közösségével folytatott kereskedelmi kapcsolatokban érdekeltek. Számukra innovatív és egyedi kereskedelmi és export-finanszírozási megoldásokat kínálnak majd. Mindezek mellett a VBI továbbra is univerzális bankként fog működni, amely költséghatékony értékesítési hálózattal igyekszik elérni a lakossági ügyfelek számának növelését.
A Sberbank Ororoszország legnagyobb bankjaként az összes oroszországi banki eszköz mintegy 27 százalékát birtokolja, munkatársainak száma eléri a 240 ezret, és tevékenysége során mintegy 70 millió ügyfelet szolgál ki.
A Sberbank rendelkezik a legnagyobb orosz bankhálózattal, amely 17 regionális központot és több mint 19 ezer fiókot foglal magába. Az orosz pénzintézet hitelportfóliójának nagyságára jellemző, hogy az összes oroszországi hitel egyharmadát ez a bank nyújtja, a bank betétportfóliójában pedig az összes oroszországi ügyfél közel felét magáénak tudhatja. A Sberbank piaci kapitalizációjával a második helyet foglalja el az európai bankok között.
Az MTI kérdésére válaszolva Szergej Gorkov elmondta: az orosz és a magyar vállalatok közötti "hidak" építésében olyan ágazatok kapnak kiemelt figyelmet, mint az energiaszektor és a mezőgazdaság. A mezőgazdasági cégek finanszírozásában a Sberbank Oroszországban vezető szerepet játszik, ott a mezőgazdaság legjelentősebb finanszírozója. Így a bank jelentős mértékben hozzá tudna járulni, hogy magyar mezőgazdasági termékek a mostaninál jóval nagyobb volumenben kerüljenek az orosz piacra - tette hozzá az alelnök.
Szergej Gorkov egy másik kérdésre, miszerint a Magyarországi Volksbank vezetésében orosz szakemberek, orosz banki vezetők is szerepet kapnak-e, úgy válaszolt: nem a banki szakemberek állampolgársága a fontos, hanem a képzettségük, a szaktudásuk, a tapasztalatuk.
Jelezte, hogy számos olyan projekten is gondolkodnak, amelyet a magyar kormánnyal együtt szeretnének megvalósítani, konkrét elképzeléseket azonban nem említett.

 
Navigáció
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 

 

                                                


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM