A hatalmas távolságok miatt változatos a domborzat, az éghajlat, a növényzet és a talaj. A kelet-európai síkságon északról délre egymást váltják sorban a tundra, tűlevelű erdők (tajga), vegyes és lombhullató erdők, sztyeppe, és félsivatag a Kaszpi-tenger vidékén, mivel a növényzet változása tükrözi az éghajlat változását. Szibériában hasonló sorozat van.


Partjai, szigetei
Oroszországnak hatalmas, 37 000 kilométeres partvonala van a Jeges-tengerrel és a Csendes-óceánnal.
Néhány vízterület, mellyel határos, valójában nem külön tenger, de saját neve van: Barents-tenger, Fehér-tenger, Kara-tenger, Laptyev-tenger és a Kelet-szibériai-tenger, ezek a Jeges-tengerhez tartoznak.
A Bering-tenger, az Ohotszki-tenger és a Japán-tenger pedig a Csendes-óceánhoz tartozik.
Legnagyobb orosz szigetek: Novaja Zemlja (Új-Föld), Ferenc József-föld, Új-Szibériai-szigetek, Vrangel-sziget, a Kuril-szigetek és Szahalin. Kisebb szigetei vannak a Balti-, Fekete- és a Kaszpi-tengeren.

Szárazföldi területei
Oroszország felszíne nagyon változatos. Területének nagy részét óriási síkságok borítják. Fő tájegységei:

A Kelet-európai-síkság vagy Orosz-síkság: Oroszország európai részén fekszik, dél felől a Kaukázus, keletről az Urál választja el a Nyugat-szibériai-alföldtől. Csak kevés helyen éri el a 300 méteres magasságot. Mezőgazdaságilag igen termékeny vidék, de ásványkincs-lelőhelyekben is gazdag.

• Északnyugati részén a Kola-félszigettel és Karéliával határos. A Kola-félsziget geológiailag a Balti-pajzshoz kapcsolódik. A jég lecsiszolta a kőzetét és keskeny vonulatokat hozott létre. A mélyedésekben tavak helyezkednek el. Legnagyobbak az Onyega és a Ladoga, melyeket tektonikus süllyedés hozott létre. Az Onyega-tó és az Urál között óriási kiterjedésű síkság fekszik morénavidékekkel.
• Északi részén tundravidékek jellemzőek, ettől kissé délebbre már erdős hátságok fekszenek: Szmolenszk–Moszkvai-hátság, Balti-hátság.
• Középső és déli részének nagyobb tájegységei: Voliny-Podóliai-hátság, Dnyeper menti síkság, Közép-orosz-hátság, Volga menti hátság, Oka–Don-síkság.
• Keleten az Obscsij szirt és az Elő-Urál magasabb fekvésű területei fekszenek.
• Legdélebbi területe a Fekete-tengeri-síkság és a Kaszpi-mélyföld. A mélyföldön kiterjedt sós tavak helyezkednek el, mint az Elton-tó vagy a Baszkuncsak-tó.

Az Urál-hegység: választja el Európát Ázsiától, keleti lábánál van a kontinensek határa. A Jeges-tengertől a Kazah-sztyeppéig, észak-déli irányban 2000 km hosszan magasodik. Szélessége 50–170 km között mozog. A hegységet 300-400 méteres hátságok tagolják. Átlagos magassága 600 méter körül alakul, legmagasabb hegye az 1894 méter magas Narodnaja Gora a hegység északi részén. Sok ásványkincslelő hellyel rendelkezik. Négy kisebb tájegységre osztható: a Poláris-Urál, az Észak-Urál, a Közép-Urál vagy Érces-Urál és Dél-Urál.

A Kaukázus: Oroszország déli vidékét a Fekete-tengertől a Kaszpi-tengerig fiatal lánchegység foglalja el, mely két nagyobb vonulatból áll: a Nagy-Kaukázus és az Elő-Kaukázus vagy Kis-Kaukázus. Hatalmas kiterjedésű, Oroszország legnagyobb területű hegysége kb. 440 000 km²-rel. Komplikált geológiai struktúrája van. A Nagy-Kaukázus ma is gyűrődik, mozgását vulkáni tevékenység és földrengések követik. Központi részén kialudt tűzhányók sorakoznak, mint az Elbrusz, Oroszország legmagasabb pontja (5633 m), a Kazbek (5043 m), vagy a Dih-Tau (5198 m). Centruma kristályos kőzetekből épül fel, külső vonulatai pedig inkább üledékes kőzetekből állnak. Három nagyobb vonulata a Nyugati-Kaukázus, a Magas-Kaukázus és a Keleti-Kaukázus. A Kaukázus láncai főleg nyersanyagokat és kőszenet rejtenek.

Szibéria

• A Nyugat-szibériai-alföld: az Uráltól keleti irányban a Jenyiszej folyóig húzódik, így a világ legnagyobb sík alföldi vidéke. Északi határa a Jeges-tenger, dél felé a Kazah-hátságig és az Altajig terpeszkedik. Észak felé lejtő terület, folyói majdnem mind az Ob vízgyűjtő területéhez tartoznak. Tundrás, tajgás és erdős sztyeppés, változatos táj sok kis tóval. Fűtőanyagok és ércek lelőhelye.
• A Közép-szibériai-fennsík a Jenyiszej és a Léna között terül el. A Lénától kelet felé a Kelet-Szibériai-hegység vonulata emelkedik, mely több hegyvonulatból áll a hegyek magassága 2300–3200 m között váltakozik. Tagjai: az Altaj-hegység, melynek legmagasabb pontja a Beluha (4506 m), a Kolima-hegység, a Cserszki-hegység. A Kamcsatka-félsziget hegysége, mely a Pacifikus-hegységrendszer tagja, aktív vulkánjairól híres. Körülbelül 160 vulkánja közül 28 működik. Legmagasabb a Kljucsevszkaja-szopka 4750 méterrel, az Avacsinszkaja-szopka (2738 m), a legaktívabb a Karimszkij-vulkán.
• Közép- és Kelet-Szibériától déli irányban további hegyvidékek csatlakoznak kelet felé és nyúlnak a Csendes-óceánig, ezek: a Szajáni-hegység, a Jablonovoj-hegység és a Sztanovoj-hegység.

Vízrajz
Tavai: Oroszországban mintegy 200 000 tó van. Legnagyobb tavai: a Bajkál-tó (31 500 km²) , a Ladoga-tó (18 400 km²) és az Onyega-tó (9890 km²).
A Kelet-európai-síkság északi táján, a Nyugat-szibériai-alföld egyes részein és Északkelet-Szibéria területén hatalmas mocsárvilágot láthatunk.

Folyói:
Leghosszabb folyói Szibériában és a Távol-Keleten húzódnak, a fő folyók nagyság szerinti sorrendben: Ob, Amur, Léna, Volga, Jenyiszej. Több folyója fontos szerepet játszik mint víziút vagy energiaforrás, így a Don, a Narva, a Daugava, a Pecsora, a Kubány és a Tyerek.

A Jeges-tenger felé haladnak:
Jenyiszej – 5940 km, a legtöbb vizet szállító folyó;
Ob – 3680 km, az Irtissel – 5642 km, Ázsia leghosszabb vízrendszere;
Léna – 4400 km;
továbbá a Kolima, az Olenyok, az Ingyigirka, a Pecsora és a Hatanga-Kotuj.

A Kaszpi-tenger felé haladnak:
Volga – 3530 km, Európa leghosszabb folyója, mellékfolyói az Oka és a Káma.

A Fekete-tenger irányába haladnak:
a Dnyeper (2285 km), a Don (1970 km)

A Csendes-óceánba ömlik:
Amur – Silka – Onon vízrendszer – 4400 km

Csatornái:
Mesterséges csatornarendszere, víziút-hálózata a Szovjetunió korszakában épült fel, az 1930-as évektől kezdődően. Moszkvát ezért 5 tengerről is el lehet érni vízi úton. Legfontosabb hajózható csatornái:
Fekete-tenger–Balti-tenger-csatorna (1933, 227 km)
Moszkva-Volga-csatorna (1937, 128 km)
Volga-Don-csatorna (1952, 101 km)
Pecsora-Káma-csatorna – a Volga vízhozamának növelésére, a Kaszpi-tenger vízszintjének apadása ellen építették.

Éghajlat
Az Oroszországi Föderáció éghajlatának kialakulására néhány meghatározó tényező volt hatással. A hatalmas méretek, sok területnek a tengertől való jelentős távolsága miatt a kontinentális éghajlat az uralkodó. Északon szubarktikus éghajlat a jellemző. Az ország déli részének hegységei megakadályozzák a meleg légtömegek beáramlását az Indiai-óceán felől, a nyugat és észak felé nyitott síkságok kiteszik az országot az arktikus (sarkvidéki) és az óceáni befolyásoknak. Emiatt az ország nagy részén csak két évszak különül el világosan: a tél és a nyár; a tavasz és az ősz rövid ideig tart. A leghidegebb hónap a január (a tengerparton a február), a legmelegebb általában a július.

Oroszország négy éghajlati övezetben fekszik: arktikus, szubarktikus, mérsékelt és szubtropikus; a legkiterjedtebb a mérsékelt övezet. Szubtropikus éghajlata egy kis területnek van a Fekete-tenger partján, Szocsi környékén.

Télen a hideg szárazföldi légtömegek miatt magas légnyomású területek alakulnak ki az ország belső területein; a január közepi légnyomás Szibéria déli részén 1040 millibar; ettől a területtől nyugatra terjed Oroszország határai mentén Kazahsztántól Ukrajnáig. A magas légnyomású területeken Oroszország európai részén a délnyugati szelek dominálnak, Szibéria nagy részén a déli szelek, a Távol-Keleten az északnyugati szelek uralkodnak. Nyáron fordított a helyzet; a szárazföld belsejében a légtömegek felmelegszenek, és az ország ázsiai részén alacsony légnyomású területek alakulnak ki, ezért a nyári szélirány a téli ellentéte; Oroszország európai részén nyáron általában északnyugati szelek fújnak, Szibériában északi, a Távol-Keleten délkeleti az uralkodó szélirány.

Növény- és állatvilág
Növény- és állatvilága övezetes, északról délre haladva:
sarkvidéki: A jégvilág élőlényei a különféle moszatok;
tundra: Főként mohák,zuzmók nőnek, de a déli részen már a törpe cserjék (nyír, fűz) is megjelennek. Nyáron madárseregek lepik el a tundrát. Jellegzetes állatai a rénszarvasok és a lemmingek;
erdős tundra: A Föld legnagyobb kiterjedésű fenyő-őserdeje. Itt él a hóbagoly és a sarki róka;
tűlevelű erdők (tajga) és lombos erdők: lucfenyő, szibériai lucfenyő, kamcsatkai jegenyefenyő, szibériai jegenyefenyő, vörösfenyő stb. Ligetszerű foltokat alkot a fenyők között a nyír- és a nyárfa. A fenyők között hatalmas tőzegmoha lápok alakulnak ki. Nyáron szúnyogok milliárdjai élnek itt. Az erdők állatvilága gazdag: prémes állatok (coboly, nyérc, hermelin, vidra, hód), ragadozók (barna medve, hiúz, farkas) és rágcsálók egyaránt élnek itt;
erdős sztyepp: északon a vegyes erdő, délebbre a lombhullató erdő a természetes növénytakaró. Állatai a rágcsálók, az őz, a vaddisznó és a védett területeken az európai bölény;
sztyepp: Növényzete a füves puszta. Az állatvilágot sokféle rágcsáló (egér, pocok, ürge, hörcsög, mormota), a madarak (daru, túzok) és a ragadozók (róka, farkas) képviseli;
félsivatagi: szárazságtűrő gyér növényzet tengődik: például a sótűrő üröm, a tevetövis. Az állatvilág is alkalmazkodik a szárazsághoz és a hőséghez (hüllők, sivatagi ugróegér).

Környezetvédelem
Oroszországban súlyos gondot okoznak a szovjet típusú iparosítás máig ható következményei. Az egykori ipari területek igen szennyezettek, veszélyeztetve az ott élők egészségét.

Nemzeti parkjai
A Nemzeti Parkokat a Természeti Erőforrások Minisztériuma kezeli.

Természeti világörökségei
Az Altaj Arany-hegyei
Bajkál-tó
Kamcsatka
Komiföld őserdői
Nyugat-Kaukázus
Putorana-fennsík
Szihote-Aliny
Vrangel-sziget
Uvsz Núr-medence (Mongóliával közös)